A Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum hét gyűjteményének közel háromezer műtárgya vált láthatóvá a múzeum honlapján — számolt be az MTI. A legnagyobb magyar, Széchenyi István irat- és levélhagyatékából 930 tétel böngészhető, emellett 80 régi folyamszabályozási és egyéb térkép tekinthető meg. A tárgyi gyűjteményből 200 mérnöki eszköz, modell, makett látható, a XIX. századi fényképek közül 400 tétel áll a nagyközönség rendelkezésére — mondta Bárd Edit, az intézmény marketingese. A honlapon megjelenő minden egyes műtárgy leírásához, adataihoz nézőkép tartozik. Az érdeklődők, kutatók egy-egy műtárgy kartonjáról közvetlenül felvehetik a kapcsolatot az illetékes muzeológussal, sőt a kutatási engedély kérelmezése is indítható közvetlenül keresőfelületről. A gyűjteményt bemutató program elődjét 2008-ban fejlesztették ki, majd 2012-ben kezdték meg a nagyközönségnek szóló változat létrehozását, majd feltöltését a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiumának közel egymillió forintos támogatásával.
És még ez is...
-
2013. július 9.
NFÜ: elektronikus ügyintézés az uniós pályázatoknál
-
2023. július 4.
Útdíjrendszer: Tíz év alatt 2500 milliárd forint bevétel
-
2013. június 4.
Jön a Tudatos Vásárlás Rendszer
-
2015. március 24.
A menedzselt nyomtatási szolgáltatások sporólósak
-
2015. augusztus 27.
Még mindig sok a felelőtlen gazdi
-
2018. december 13.
Magyar Telekom ügyfélszolgálata Vanda, de nem öveg