NFÜ: elektronikus ügyintézés az uniós pályázatoknál

 

A papírmentes pályázati rendszer kialakításának legújabb állomásaként 2013 júliusától az uniós támogatásról kötött szerződések egy részét elektronikusan, és ezáltal gyorsabban kapják meg a pályázók – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel. Korábban az úgynevezett Támogatói Okiratot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró közreműködő szervezet több napos átfutási idővel postán küldte ki a kedvezményezettnek. Mostantól ez az immár elektronikus aláírással ellátott dokumentum is az ügynökség honlapjáról nyíló pályázati e-ügyintézés felületen lesz, és már az okirat aláírásának pillanatában hozzáférhető. A közlemény szerint az európai uniós források felhasználásának eljárásrendi változásai és az ezeket megalapozó informatikai fejlesztések az elmúlt időszakban jelentősen csökkentették a pályázók és a támogatási intézményrendszer bürokratikus terheit, és gyorsították a támogatások kifizetését. Megvalósult egyebek közt a pályázó és a pályáztató közötti percre kész információáramlás az interneten keresztül, ezzel több ezer levél nyomtatásának, iktatásának, postázásának anyagi és adminisztrációs terhe válik megtakaríthatóvá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már a kőomlást is lehet valósághűen szimulálni

ked júl 9 , 2013
  A kőomlást valósághűen modellező számítógépes programot fejlesztettek ki Svájcban azzal a céllal, hogy hatékonyabban védekezhessenek a természeti jelenség pusztítása ellen. „A szimulációs program különlegessége, hogy elsőként veszi számításba a kövek valódi alakját” – magyarázta Werner Gerber, a svájci erdő-, hó- és tájkutató intézet (WSL) munkatársa. Míg a korábbi modellek […]

És még ez is...