Egy nemzetközi felmérés szerint az internet-penetráció és az okostelefonok számának növekedése miatt egyre több információ árasztja el a munkavállalókat, és ez gyakran a hatékonyság csökkenéséhez vezet. Az ázsiai országokban élők többsége úgy érzi, azonnal reagálnia kell az e-mailekre és telefonokra, ha nem akarja elveszíteni a fonalat, és például az indiaiak háromnegyede mondta, hogy naponta több információt kap, mint amennyit fel tud dolgozni. „Magyarországon egyelőre ez nem jellemző: a többség még tudja kezelni az információáradatot, és csak a megkérdezettek 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a folyamatosan érkező hívások és e-mailek megzavarják a munkáját. 35 százalék válaszolta, hogy időnként szándékosan figyelmen kívül hagyja a beérkező üzeneteket, a többség azonban nem tartja fontosnak, hogy azonnal reagáljon a megkeresésekre” – jelentette ki Varga Balázs, a Randstad Hungary marketing és PR vezetője.
Next Post
Vetélytársat kapott a Google
hét márc 19 , 2012
A legnagyobb internetes kereső Oroszországban, a Yandex.ru beindítja az ingyenes navigációs szolgáltatását egész Oroszországban és Ukrajnában. Az orosz rendszert egy évvel később mutatták be, mint a Google oroszországi megoldása, ráadásul valamivel gyengébb minőségű is, de a Google csak Moszkva és környékén működik, míg az orosz rendszer egész ország és Ukrajna […]

És még ez is...
-
2016. augusztus 31.
Mennyei érzés már a tapintása is: itt a Honor 8
-
2018. szeptember 25.
A Vodafone Magyarország mérnökeit a szupertájfun sem riasztotta el
-
2018. január 19.
A gyors internetelérés csak ígéret
-
2015. május 31.
A diákok a Facebookon keresik a munkát
-
2012. december 2.
Nagyobbodik, aminek nagyobbodnia kell
-
2015. február 25.
Keveseket érdekel a nemzeti konzultáció