Csórók vagyunk: sajnálunk 500 forintnál többet kiadni egy appért

forintA fizetős alkalmazások igénybevétele egyáltalán nem jellemző a hazai felhasználókra, kevesebb mint minden ötödik (17 százalék) kisképernyőn netező adott már ki pénzt alkalmazásért, az elmúlt negyedévben pedig mindössze kilenc százalékuk — derül ki az NRC nemrégiben közreadott kutatásából. Egy másik beszédes adat lehet a fizetős applikációk „szegényes” piacával kapcsolatban az is, hogy az ilyet letöltők jelentős része (43 százalék) nem adott még ki alkalmazásért ötszáz forintnál nagyobb összeget. A tapasztalati adatok azt mutatják, hogy a fizetős alkalmazásokkal kapcsolatos egyik legnagyobb probléma – természetesen azon kívül, hogy fizetni kell értük – az, hogy általában nincs belőlük ingyenes tesztverzió, vagy nincs arra lehetőség, hogy az ember „visszaadja” és visszakérje a pénzt, mint például tehetjük ezt azokkal a ruhákkal, amelyek nem méretpontosak. Pedig ilyesfajta igény bizonyosan lenne a felhasználók körében, hiszen azoknak, akik áldoztak már pénzt alkalmazásért, több mint fele számolt be arról, hogy van olyan fizetős alkalmazása, amelyet már nem használ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Naplózd az életed: a rosszfiúk imádni fognak IV.

hét aug 11 , 2014
A potenciális biztonsági és adatvédelmi kockázatok ellenére ugyanakkor a quantified self mozgalom folyamatosan növekszik, és várhatóan ez a tendencia folytatódik az elkövetkezendő években is. Annak érdekében, hogy a felhasználók biztonságban legyenek, a Symantec néhány alapvető biztonsági intézkedés betartását javasolja, amely segít a személyes és az önkövetéshez kapcsolódó adatok megvédésében. Használjunk […]
pendrive

És még ez is...