G Data

Keresés

Az 1985-ben alapított G Data alapítója, Kai Figge mutatta be a világ első vírusirtó koncepcióját, majd két évvel később ő és társa, Frank Kühn készítették el a legelső antivírust Atari ST rendszerre. A G Data az első gyártók között készített vírusirtót MS DOS és Windows rendszerre is. A Ruhr-vidékről induló vállalkozás szoftverei hamarosan több millió német számítógépen futottak, és a cég azóta is őrzi pozícióját az anyaországban.

A G Data ma több mint háromszáz saját munkatárssal rendelkezik, és kilenc európai országban önálló képviseletet tart fent. A céget emellett elkötelezett disztribútorok több ezer minősített szakértő munkatársa képviseli az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, több mint kilencven országban. A magyarországi disztribúciót a V-Detect Antivírus Kft. látja el. Ügyfelei között a számos tíz-húsz fős kisvállalat mellett megtalálhatóak a tízezres kliensszámmal rendelkező nagyvállalatok és az olyan szervezetek is, mint a 359 várost és önkormányzatot magába foglaló Észak-Rajna-Vesztfália tartomány.

A nemzetközi PC World magazin 2012-ben a G Data InternetSecurity szoftvert a világ legjobb védelmi szoftverének választotta. A G Data minden fontos vírusirtóteszten részt vesz, így a termékek teljesítménye folyamatosan ellenőrizhető. A cég licencpolitikája lehetővé teszi, hogy ügyfelei a szoftverekből mindig a legfrissebb változatot használják. A magyarországi terméktámogatást 24/7-es nemzetközi terméktámogatás egészíti ki.


Tags:

Next Post

Regős Péter

hét dec 4 , 2023
Keresés Search ShareTweetPinShare2021 augusztus elsejétől Regős Péter irányítja a T-Systems Kiberbiztonsági központját, melynek elsődleges feladata a kiberbiztonsági portfolió és szakmai tudás összefogása, fejlesztése a cégcsoporton belül, továbbá digitális szolgáltatóként ezen kompetenciák szolgáltatás alapú biztosítása az ügyfelek számára. Regős 13 éve erősíti a T-Systems csapatát. Villamosmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Főiskola […]
ZX-81