Már több mint százezren választották és három hónap alatt közel hárommillió esetben blokkolt gyanús weboldalakat a Yettel NetPajzs megoldása. A közelmúltban több nagyvállalat is figyelmeztette ügyfeleit, hogy a nevükben megtévesztő e-maileket, sms-eket küldenek csalók. Ha az ügyfelek jóhiszeműen, vagy figyelmetlenségből rákattintanak az így kapott felhívásra, linkekre, azt könnyen adataik rossz […]

A sok évtizedes múltra visszatekintő analóg televíziócsatornák mára gyakorlatilag teljesen eltűntek, kizárólag csak a kábeltelevíziós rendszerekben érhetők még el, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint azonban várhatóan néhány éven belül ott is visszaszorul vagy teljesen megszűnik az analóg televízió. Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, […]

Az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat és az Európai Bizottságot tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) elérte, hogy a WhatsApp a jövőben átláthatóbban tájékoztassa felhasználóit a szerződésmódosulásokról és tiszteletben tartsa döntéseiket. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint az ingyenes üzenetküldő és VoIP szolgáltatás amerikai üzemeltetője több fordulós párbeszédet követően döntött a vállalásokról. […]

A magyar vállalatok innovációs aktivitása egyre jobban elmarad a szükségestől és az európai átlagtól, ami enyhén szólva sem ad okot az örömre. Az EU az elmúlt év második felében publikálta innovációs eredményeket, amely minden tekintetben egybecseng a K&H innovációs index mögött meghúzódó felmérés eredményeivel. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője […]

Új divízióval és Perkó Rudolffal erősíti portfolióját a Marquard Group Hungary. Az év elején életre hívott Digital Service Studio a médiacég kreatív műhelyeként funkcionál. Célja, hogy modern és izgalmas digitális megoldásokat kínáljon a hirdetőknek, akik így a kampányüzeneteik mellett informatív vagy szórakoztató tartalmakat is nyújthatnak közönségüknek. Az új divízió teljes […]

2

Új, otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel, a szolgáltatás február 14-től nyílt tesztidőszakkal indul: a szolgáltató ügyfelei három hónapig 0 forintos havidíjért próbálhatják ki, akár 93+3 tévécsatornát kínáló csomagban is, ha új előfizetést kötnek – közölte a szolgáltató. A Yettel új internetalapú tévészolgáltatásában a tévéműsorok egy része élőben és felvételről is […]

A Magyar Posta Zrt. úgy döntött, hogy nincs lehetőség az ideiglenesen szünetelő további posták újranyitására – közölte a Magyar Posta. A közleményben felidézik: a társaság október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt 364 posta működésének szüneteltetésére kényszerült, az önkormányzatokkal folytatott intenzív tárgyalások eredményeként, 32 településen összesen 45 […]

Az iSTYLE első Apple Premium Partner üzlete várja vásárlóit a budapesti Árkád bevásárlóközpontban. A közép-kelet-európai régió második Apple Premium Partner márkaboltja az Apple Store vásárlási élményét hozza el, és az ügyfélkiszolgálás teljesen új szintjét képviseli. Az új koncepció alapján megújult üzlet a korábbinál nagyobb területen és számos újdonsággal várja a […]

Európai és amerikai kórházak elleni elosztott szolgáltatás megtagadással járó támadásokhoz (DDoS) nyújt segítséget a Passion névre keresztelt oroszbarát hacktivisták által üzemeltetett DDoS-as-a-Service (DDoSaaS) platform. A DDoSaaS platformok működési elve, hogy bérbe adják az ilyen jellegű támadásokhoz szükséges erőforrásokat, így az ügyfeleknek nem kell saját botnetet kiépíteniük és koordinálniuk a támadásaikhoz. […]

Az elmúlt év végén indult próbaüzem sikerét követően, január 18-tól már az összes magyarországi MediaMarkt áruházban megvásárolhatóak a Vodafone előfizetései mobilkészülékekhez. Decemberben indult a tesztüzeme a MediaMarkt és a Vodafone együttműködésének, melynek keretein belül mostantól nem csak a szolgáltató üzleteiben, de Magyarország egyik legnagyobb műszaki áruházláncánál is vásárolhatnak az ügyfelek […]