A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) idén is közösen hirdette meg az év informatikai újságírója díjat, amely az elhunyt kiváló zsurnaliszta, Kovács Attila nevét viseli. A szervezők olyan újságírót kívánnak elismerni, aki 2014-ben készült cikkeiben, […]

A magyar infokommunikációs piacon jelenleg hozzávetőlegesen tízezer betöltetlen állás van, ami éves szinten megközelítőleg 150 milliárd forintnyi elvesztegetett GDP-t jelent a nemzetgazdaságnak. Ehhez képest évi 2 500 informatikus szerez diplomát. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke az Információs Társadalom Parlamentje rendezvényen mutatta be a Grand Coalition for Digital Jobs javaslatait, amely […]

A közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SZEK.org), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a kirowski Isobar által nyolcadik alkalommal megrendezett „Az Év Internetes Kereskedője Díj” 2014 évi nyertese az eOptika.hu online áruház. Közel tízezer szavazat érkezett több, mint […]

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) megtartotta 2014. évi közgyűlését. A tagvállalatok küldöttei megválasztották a Szövetség három új alelnökét, és egy új elnökségi tagot is. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke értékelte a tavaly elért eredményeket, valamint meghatározta a következő évek prioritásait, és céljait, ám ezekről a szövetség közleménye […]

Nyakunkon május 14-e, amikor az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Közgyűlést tart. Ezen az IVSZ tagjai a szokásos közgyűlési teendőkön túl elnökségi tagokat választanak majd. Négy pozíciót hirdettek meg a különböző tagozatoknál; három alelnöki és egy általános elnökségi helyet. Az általános elnökségi tagságra Németh Mihály, T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettese, […]

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 2014-ben már harmadik alkalommal vesz részt az Európai Bizottság digitális készségek fontosságát hangsúlyozó kampányában. A „Lányok Napja” során egyetemek természettudományi, mérnöki, informatikai karai és innovtív vállalatok interaktív nyílt napot tartanak érdeklődő középiskolás lányok számára, és bemutatják a náluk folyó kutatás-fejlesztési és mérnöki […]

Közeleg az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) idei közgyűlése. A 2014. május 14-i eseményen az IVSZ tagjai a szokásos közgyűlési teendőkön túl elnökségi tagokat választanak majd. A szervezet számos tagozat alelnöki és vezetőségi tag pozíciójára keres megfelel jelöltet (lásd keretes). Az alelnökök megbízatása három évre szól, míg az […]

Lezárult az Appra magyar! néven szeptemberben indult mobilalkalmazás-fejlesztő verseny nevezése, a kiíró Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) összesen 164 nevezést fogadott el – jelentette be a szövetség. A közlemény szerint a versenyre érkezett nevezések közül több mint negyven alkalmazás fut két platformon, és mindössze tízet optimalizáltak három operációs […]

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szakmai részvételével nemrég tartotta alakuló ülését a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Fórum. A Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács munkáját segítő és koordináló szervezet a Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiában megjelölt feladatokat fogja össze a szakmai szervezetekkel közösen, így az IVSZ jelentős támogatásával is. „A kiberbiztonság napjaink […]

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) nyílt levélben kéri Magyarország kormányát, a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a Miniszterelnökséget, hogy vizsgálja felül a 2014-2020-as tervezési időszak tervezési logikáját annak érdekében, hogy az IKT ágazat az Európai Tanács által támogatott és a közösségi gazdaságélénkítési terveknek megfelelő helyre […]