kiberháború

Egyre jobban fenyeget egy kiberháború kitörése

A globális feszültségek és a kereskedelmi háború árnyékában a nemzetek megerősítik digitális védelmüket a kibernetikai hadviselés fokozódó veszélye miatt. Orosz kormányzati hackerek tavaly tavasszal kibertámadást indítottak Texas állam vidéki területein található vízművek ellen; egy Muleshoe-ban lévő ötezer lakosú településen a víz elkezdett túlfolyni, emiatt a tisztviselők kénytelenek voltak lekapcsolni a rendszert és manuálisan működtetni a…

Részletek
Marco Rubio

Rubio ismét bizonyította oroszbarátságát

Marco Rubio (képünkön) külügyminiszter bezártta az amerikai külügy dezinformációvadász hivatalát – a szólásszabadság védelmére hivatkozva. Az Egyesült Államokban bezárták azt a külügyminisztériumi hivatalt, amely évek óta figyelte és próbálta leleplezni az olyan országok – mint Oroszország, Kína vagy Irán – által terjesztett dezinformációs kampányokat. A Global Engagement Center (GEC) mostantól a múlté – jelentette be…

Részletek
chip, Amerika, USA

Az USA szigorítja az AI-chipek forgalmazását

Az amerikai kormány bejelentette, hogy tovább korlátozza a mesterséges intelligencia chip- és technológiaexportot, hogy a fejlett számítási teljesítményt az Egyesült Államokban és szövetségeseinél tartsa. Az új szabályozás korlátozza a legtöbb országba exportálható mesterséges intelligencia-chipek számát, hogy fenntarta a Kínába, Oroszországba, Iránba és Észak-Koreába irányuló export blokkolását. Ezzel szemben korlátlan hozzáférést biztosít az amerikai mesterséges intelligencia-technológiához…

Részletek
WhatsApp

Irán feloldja a WhatsApp és a Google Play tiltását

Az internetes korlátozások visszaszorításának első lépéseként az iráni hatóságok feloldották a WhatsApp azonnali üzenetküldő platform és a Google Play tiltását — jelentette az iráni állami média. Az Iszlám Köztársaságban van az internet-hozzáférés egyik legszigorúbb ellenőrzése a világon, de az amerikai székhelyű közösségi médiára, például a Facebookra, a Twitterre (X) és a YouTube-ra vonatkozó blokkolást a…

Részletek
Izrael okostelefon

Izrael felkészül a mobilhálózata összeomlására

Izrael a mobilhálózat összeomlására is felkészül az iráni ellencsapás nyomán, műholdas telefonokat osztottak ki a minisztereknek. Az izraeli kormány biztosítani szeretné működését egy olyan esetben is, amikor a kommunikációs infrastruktúrát ért károk nyomán összeomlik a mobiltelefon-hálózat, és ezért a minisztereknek és a legfontosabb kormányhivatalnokoknak műholdas telefonokat osztottak ki — jelentette a ynet. Iszmail Hanijének, az…

Részletek
Clint Watts, a Microsoft elemző részlegének vezetője

Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamászt

Bizonyítékot találtak arra, hogy Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamász iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni harcában. „Találtunk hivatalos Hamász-dokumentumokat 2020-ból, amelyek tartalmazzák az Iránból a Hamásznak 2014 és 2020 között küldött átutalások részleteit – több mint 150 millió dollárt juttattak Iránból a Hamászhoz” – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. „A Hamász 2023…

Részletek
kiberbiztonság

Irán és a Hezbollah kibertámadást hajtott végre egy izraeli kórház ellen

Irán és a libanoni síita Hezbollah szervezet kibertámadást hajtott végre egy izraeli kórház ellen novemberben. Az Izrael Nemzeti Kiberigazgatósága szerint az izraeli védelmi szervek közös nyomozással kiderítették, hogy az iráni hírszerzési minisztériummal kapcsolatban álló Agrius kibercsoport a Hezbollah kiberegységének (Libanoni cédrus) bevonásával indított támadást az ország északi részén, Cfaton működő Ziv Kórház ellen mintegy három…

Részletek
Oliver Dowden

A brit vállalatok harmadát érte kibertámadás az utóbbi egy évben

A brit üzleti vállalkozások és jótékonysági intézmények csaknem harmadát érte kibertámadás az utóbbi egy évben – hangzott el szerdán, a Belfastban rendezett éves brit kiberbiztonsági konferencián. Oliver Dowden, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője – akit azóta miniszterelnök-helyettesnek neveztek ki – a CyberUK 2023 nevű rendezvényt megnyitó felszólalásában – részletek nélkül –…

Részletek
Fel!