Lavinatérkép üzemeltetését kezdte meg weboldalán a szlovák Hegyi Mentőszolgálat (HZS), erről internetes oldalán tájékoztatott a szervezet. Az internetes térkép az ország turisták által leginkább látogatott hegyi térségeit és az ottani lavina-előfordulásokat térképezi fel. A www.hzs.sk és a www.hiking.sk címen egyaránt hozzáférhető internetes térkép sok évnyi adat feldolgozása nyomán két év […]

A Magyar Telekom Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként, lehetőségeihez mérten segíti azok munkáját, akik a magyar társadalom, azaz mindannyiunk gondjainak megoldásán, enyhítésén fáradoznak. A Civil Díjcsomagban az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatás havidíj nélkül, 500 perc forgalmi díjmentességgel és kapcsolási díj nélkül él. Az ötszáz perc feletti forgalom díjazása pedig […]

Már idén lesz ingyenes Wi-Fi a moszkvai metróban. Hírek szerint a projekt finanszirozást a befektetőknek adott reklámhelyek értékesitésével szeretnék megoldani. Számos nagyváros szolgál mintaként, Berlin, Tokió, Montreál, Boston, vagy éppen Madrid, ahol 2010-ben, a világon először, minden tömegközlekedési eszközön van elérhetőség. Moszkvában 185 metroállomás felszereléét tervezik, ami a tervek szerint közel 165 […]

1

  Internetes tartalmait is térítéshez köti a jövőben a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) – mondta el az MTI-nek adott interjúban a svájci napilap főszerkesztője. „Aki az NZZ-re kíváncsi, az megtalálja a jövőben is akár internetes, akár nyomtatott formában, de – tette hozzá Markus Spillmann – fizetnie kell a tartalomért”. Az […]

Egyre gyakoribb a kiskorúak zaklatása az interneten Csehországban, az utóbbi öt évben majdnem megtízszereződött azon gyermekek száma, akik az internetes zaklatás miatt feltárcsázták a segélyszolgálat hívószámát – közölte a Linka bezpecí segélyszolgálat, amit a prágai székhelyű gyermek-válságközpont is megerősített. „A szülők gyakran tévesen gondolják, hogy a szomszéd szobában internetező gyermekük biztonságban van. […]

Lopás bűntette miatt indított eljárást egy orvvadász ellen a rendőrség; a férfit az buktatta le, hogy az elejtett gímszarvas bikáról készült fotót az állat szétbontásával megbízott fiatalember feltette egy internetes közösségi oldalra – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Egy vadász tett bejelentést az edelényi rendőrkapitányságon a napokban arról, […]

Elfogadhatatlannak tartja a Robert Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást (ACTA), mert az szerinte jogi és szociális kételyeket is felvet. Mivel az egyezmény elfogadásával vagy elutasításával kapcsolatos döntés várhatóan már csak a márciusi parlamenti választások után születhet meg, Szlovákia addig aligha ratifikálja az egyezményt. Kérdéses az ACTA […]

A hagyományos telefonvonalon szélessávú internet szolgáltatásra előfizetők száma 802 ezer, a kábelszolgáltatóké 824 ezer, az épületig, lakásig, irodáig optikai szálon nyújtott szolgáltatásé 265 ezer, összességében 2 millió 75 ezer volt decemberben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel. A szélessávú internet-hozzáférés esetében – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve […]

A lengyel Rzeczpospolita szerint az internet nem játszott jelentős szerepet a magyar politikában bekövetkezett „minőségbeli változásban”, annak ellenére, hogy az országnak nagyobb „az újmédia-telítettsége”, mint például Oroszországnak. A lap kiemelte, hogy „a lengyel jobboldaliak véleményével szemben Magyarországon a hagyományos média jelentős része már több évvel a választások előtt áttért Orbán […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által felderített szerzői jogokat érintő bűncselekmények java része a kisebb hamisítások körébe tartozik, összességében néhány száz millió forint értéket képviselve − tavaly óta kizárólag a NAV foglalkozik ezekkel, korábban a VP és a rendőrség megosztva nyomozott. Az összesen 3,5 milliárd forint elkövetési érték nagyobb részét […]