Híressé vált egy amerikai közkönyvtár: nem tiltotta meg egy látogatójának, hogy a számítógépteremben nézegessen felnőtteknek készült videókat. Az eset Seattle-ben történt. A könyvtár egy nő tagja figyelt fel arra, hogy egy férfi pornóvideókat néz az egyik gépen. Odalépett hozzá, és kérte, üljön át egy másik, kevésbé szem előtt lévő masinához, a férfi azonban nem engedelmeskedett. A nő ekkor megkérte a könyvtárost, hogy intézkedjen, de udvarias elutasítást kapott azzal az indokkal, hogy a könyvtár nem cenzúráz tartalmakat és nem tiszte figyelni, hogy ki, mit csinál a számítógépeknél – adta hírül a Yahoo amerikai hírportál nyomán az MTI. Washington állam – amelyben Seattle található – 2010-ben úgy döntött, hogy a könyvtárak jogosultak lehetnek látogatóik megfigyelésére. Ez azonban csak megengedi ezt, de nem teszi kötelezővé.
Next Post
Nem jelenős az internet politikai szerepe Magyarországon
vas febr 5 , 2012
A lengyel Rzeczpospolita szerint az internet nem játszott jelentős szerepet a magyar politikában bekövetkezett „minőségbeli változásban”, annak ellenére, hogy az országnak nagyobb „az újmédia-telítettsége”, mint például Oroszországnak. A lap kiemelte, hogy „a lengyel jobboldaliak véleményével szemben Magyarországon a hagyományos média jelentős része már több évvel a választások előtt áttért Orbán […]

És még ez is...
-
2012. január 31.
Bérgyilkost fogadott neje netes barátjának megölésére
-
2013. szeptember 23.
Szerencsétlen DVD-hamísítók buktak le
-
2014. március 28.
Rács mögött az internetes állásszédelgő
-
2012. június 18.
Fellebbez a kiadatása ellen a brit kalóz
-
2012. április 6.
Minden a Loire menti kastélyokról az interneten
-
2013. november 24.
Visszatért a tett szinhelyére, lebukott