A Novell bejelentette a csoportmunka-eszközöket tartalmazó Novell GroupWise 2012. Az új verzió többek között továbbfejlesztett webes felületet, webalapú iPad támogatást, illetve integrációt kínál a Novell Vibe és a Skype megoldásokkal. A Gartner egy nemrégiben kiadott jelentése szerint „az utóbbi 15 évben a legtöbb szervezet az e-mailtől függ, amely az egyik […]

Crowdsourcing. A magyarul talán „tömegbe szervezésnek” nevezhető munkaszervezési forma várhatóan komoly áttörés előtt áll, „köszönhetően” a vállalkozások folyamatos hatékonyságnövelési kényszerének, és a folyamatos elbocsátások eredményeként felszabaduló, hadra fogható, jól képzett munkaerőnek. Ráadásul akár 30-40 százalékkal is csökkenhet egy munkafeladat költsége, miközben, ugyan csak egy napra, de több száz, vagy akár […]

Míg 2009-ben a rendszeresen e-mailezők kilenc százaléka levelezett mobiltelefonján keresztül, addig 2010-ben már 11 százalékuk, 2011-ben pedig 18 százalékuk – derült ki a KutatóCentrum legfrissebb elemzéséből. A mobil e-mailezés terjedése ellenére a legtöbben továbbra is asztali gépen (83%), illetve laptopon (51%) szoktak levelezni. Míg két évvel ezelőtt a rendszeresen e-mailezők 46 százaléka […]

Mostantól semmi sem marad titokban az iskolai ügyeket illetően, hiszen a Google a felhőalapú Google Apps szolgáltatásait ingyenessé tette az oktatási intézmények számára. Segítségével diákok, tanárok és szülők egy közös, virtuális környezetben tájékozódhatnak egymás tevékenységeiről, és ellenőrizhetik a közös munkát. A Google Apps for Education egy olyan komplex szolgáltatáscsomag, mely […]

Az Anonymous friss közleménye szerint „háború tört ki a netezők és az USA kormányzata között”. Január 28-án az Anyonymous a SOPA/PIPA elleni tiltakozás keretében meg fogja támadni a Facebook-ot. Az önbizalomra jellemző, hogy a Facebook több mint 60 000 szerverrel rendelkezik a világon, ezért érezhetően lelassítani is komoly feladat lesz.

Az eddigi papíralapú jegyeket és bérleteket új, kártyaalapú elektronikus rendszer válthatja fel 2014-től, derül ki a BKK által kidolgozott projektkoncepcióból, amelyet január 25-i ülésén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. A fejlesztés eredményeképpen megjelenhet az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük […]

New Yorkban már tesztelik a Xeroxhoz tartozó Affiliated Computer Services Inc. (ACS) legújabb fejlesztését, amely a parkolót kereső autósoknak nyújt segítséget. A város közlekedési rendszerét felügyelő hatóság (DOT) a zsúfolt metropolis bronxi városrészében 200 kisméretű utcai érzékelőt helyezett el, amelyek jelzést küldnek a környéken cirkáló autósok mobiltelefonjára, amint a „látókörükben” […]

A DSS Consulting Kft. 117,5 millió forint uniós támogatást nyert el, amelyet 272 millió forintra kiegészítve (merthogy ennyibe fog kerülni a teljes projekt) egy olyan komplex szoftvert fejleszt, amely optimalizálja a városi hulladékszállítási járatokat. A DSS komplex adatbányászati és térinformatikai modellt épít, amely adott topológiájú és populációjú településen képes ellátni […]

Megveszi az SAP a datango AG szoftvereit, és a hozzá kapcsolódó jogokat. A várhatóan 2012 első negyedévében lezáródó tranzakció az SAP oktatási szoftverportfólióját fogja erősíteni, és segít az ügyfeleknél jelentkező költségek csökkentésében. A berlini székhelyű datango megoldásai erős tartalomfejlesztési, fordítási, e-oktatási, dokumentációs képességekkel rendelkeznek, s datango alkalmazása megtalálható például az […]