Elsősorban a biztonságosabb és energiatakarékosabb építkezési technológiák kidolgozása a célja a Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Egyetem közös mechatronikai kutatómunkájának. Vesselényi Tibor, a nagyváradi intézmény Menedzsment és Technológiai Karának dékánhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a két egyetem között a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében folyik kétéves kutatómunka. A jelenleg a felénél járó projekt során a két városban egy-egy laboratóriumot alakítanak ki mintegy 900 ezer euróból. A mechatronikai mérnök a gépészeti, a villamosmérnöki és az alkalmazott informatikusi ismeretét felhasználva az intelligens gépek tervezését, működtetését, karbantartását végzi. Ma az iparban szinte valamennyi gép tartalmaz elektronikát és a működéséhez szükséges programot. A mechatronikai mérnök munkáját az építőiparban „intelligens épületek” kialakításában lehet elsősorban hasznosítani.
Next Post
Az Anonymous hackerei újra feltörték a cseh ODS honlapját
ked ápr 3 , 2012
Az Anonymous ismét feltörte a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) honlapját. Az interneten ezt követően hétfőn reggel nyilvánosságra került az ODS tagjainak teljes névjegyzéke, személyi számokkal, mobiltelefonok számaival és más személyes adatokkal. A polgári demokraták elnöksége közölte, hogy a párt bírósági úton fog védekezni az ismétlődő hackertámadások […]

És még ez is...
-
2016. július 26.
Na végre! Elkészült a Digitális Oktatási Stratégia
-
2015. január 22.
Pénzügy és számvitel nappali alapszak indul a Műegyetemen
-
2015. március 18.
Természettudományos laboratóriumokat adtak át Keszthelyen
-
2016. március 2.
A nap képe: duális főiskolai képzés Kecskeméten