Gyanakodj, ha az ügyfélszolgálat hív!

sirAz ESET Radar Report a support csalásokra hívja fel a figyelmet. Az ilyen típusú támadások sajnos már évek óta zajlanak világszerte. A módszer lényege, hogy elsősorban az angol nyelvterületen élő gyanútlan áldozat kap egy telefonhívást, amelyben nem létező technikai hibára figyelmeztetik. Az eset apropója az, hogy az  amerikai fogyasztóvédelmi hatóság (FTC) vizsgálatot folytat egy ilyen cég ellen. A gyanú szerint a New York-i székhelyű Pairsys Inc. cég iparszerűen űzte az ilyen jellegű csalásokat, és a Microsoft, illetve a Facebook technikai személyzetének kiadva magukat kiterjedt telemarketing rendszert üzemeltettek az ilyen hamis hívások nagy számban történő hívogatásához.

A mondvacsinált, nem létező problémák “kijavításáért” busás munkadíjat szedtek be az áldozatoktól, ez jellemzően 149 és 249 dollár közötti összeg volt – mai árfolyamon körülbelül 37-62 ezer forintnak felel meg. Az üzletszerű csalásokról Brian Krebs biztonsági szakértő is rendszeresen publikál a blogjában, és bár eredetileg az USA volt a fellegvára az ilyen átveréseknek, egyre több jel mutat arra, hogy az érdemi “munkát” a bűnözők kiszervezik Indiába. Mi mindenesetre azt emeljük ki az ügy kapcsán, hogy érdemes óvatosnak lenni az ilyen kéretlen telefonhívások esetén, és gyanú esetén inkább egyszerűen tegyük le a kagylót, mielőtt valamilyen kémprogramra, kártevőre mutató oldalra navigálnak bennünket a hamis “segítők”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

CES 2015: három a magyar igazság

hét dec 29 , 2014
Három innovatív magyar fejlesztőműhely is megmutatja magát januárban a globális technológiai ipar legbefolyásosabb döntéshozóinak a CES-en. A Las Vegas-i kiállításon a már rutinos résztvevőnek számító GPS Tuner és Leonar3do mellett a Tep képviseli hazánkat. A Tep nevű alkalmazás a tamagotchi elvét ötvözi az applikációk között egyre keresettebb sport tracker funkcióval. […]

Friss, ropogós