Lecsúszott az ország a leggyorsabb internettel rendelkező államok élmezőnyéből. Mármint Románia. 2010-ben még ugyanis Romániában működött a leggyorsabban a világháló Európa szerte, a világranglistán pedig a negyedik helyet foglalta el az ország. Az elmúlt év végén Romábia még a kilencedik volt a világon, európai összehasonlításban pedig az ötödikek. Az amerikai […]

Az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) engedélyezte annak a lenyelhető, apró műszernek a forgalomba hozatalát, amely jelzi a gyógyszer bevételének idejét, vagy a szívműködés szaporaságát a bőrön keresztül. Az új eszköz alapvetően megváltoztathatja a diagnosztikát és a gyógyszeres kezelést egyaránt. A műszer porszemnyi és jórészt szilikonból áll, lényege pedig az, hogy […]

Szeptember utolsó péntek éjszakája idén is a szenvedélyesen kíváncsiaké: végre újra kinyílnak a laborajtók, a kutatók ismét kibújnak fehér köpenyükből, és hétköznapi nyelven mutatják be a tudományt. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Kutatók Éjszakája már hetedik esztendeje méltán népszerű nemzetközi tudományos fesztivál, elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiatalokat szólítja meg. […]

  Hans-Georg Rammensee professzor elsőként alkalmazta a világon a számítógépes vakcinatervezést, eljárását hat éve éppen Budapesten, a Nemzetközi Immunogenomikai és Immunoinformatika (immunomimikai) Kongresszuson mutatta be – hangsúlyozta Falus András akadémikus, a 2006-os tanácskozás társelnöke az MTI-nek annak kapcsán, hogy Tübingenben német kutatók és orvosok meggyőző klinikai eredménnyel alkalmaztak veserák elleni […]

  Ötszázbillió watt (500 terawatt/TW) rekordteljesítményt produkált a világ legnagyobb lézerrendszere, a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium NIF-berendezése – írja a ScienceDaily nyomán az MTI. A tizenkét évi munka eredményeként 2009-re megépült National Ignition Facility (NIF), vagyis az irányított termonukleáris fúziót begyújtó „szerkezet” egy futballpálya-alapterületű tízemeletes épületet tölt ki. Százkilencvenkét […]

  Az IDC, a Ricoh Company Ltd. által megrendelt tanulmányában azt állítja, hogy az alacsony hatékonyságú dokumentum alapú folyamatok négy szervezetből háromnál komoly incidenseket okoztak az elmúlt öt évben. A dokumentum-folyamatban bekövetkezett hibák súlyos következményekkel jártak: a megkérdezett vállalatok 36 százaléka nem tudott eleget tenni megfelelőségi követelményeknek, 30 százalékuk veszített […]

  A Siemens Enterprise Communications nemzetközi felméréseinek eredményei azt mutatják, hogy a döntéshozók 76 százaléka tervez kommunikációs beruházást idén, míg 2013-ra ez az arány 89 százalékra növekszik. Az elemzés szerint az iparágban a felhőalapú technológiai megoldásokat a gyakorlatban is széles körben bevezetik, hiszen már 2011 szeptemberében a vállalatvezetők 78 százaléka […]

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) megalapította a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft.-t, a hazai innovációs intézményrendszer új piaci szerelőjét — írja az MTI. Botos Viktor, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az innováció menedzsment eszközével a tudástőke üzleti alkalmazását, piaci hasznosítását segítik elő többnyire a kis- és […]

  Dmitrij Medvegyev, Oroszország miniszterelnöke Tatárföldön, Kazanyhoz közel egy innovációs központot alapított, amelynek lakosságát a teljes felépülés után 155 ezerre tervezik — írja a dni.ru. A városnak nevéhez hűen erős és érdekes innovatív központtá kell válnia, ahol haladó ötleteket hoznak létre és segítik azok megvalósítását, nyilatkozta a miniszterelnök.

Az idén mindössze négy százalékkal növekszenek világszerte a mobiltelefon-eladások, a legkisebb mértékben 2009 óta. Az IDC távközlési piackutató szerdán közzétett elemzése szerint ennek oka az, hogy a gazdasági növekedés lassulása mellett erőteljesen visszaesett az alapkészülékek kereslete. Az IDC arra számít, hogy az idén 1,8 milliárd mobilkészülék értékesítése várható a tavalyi […]