A Nemzeti Jogszabálytár díjmentesen elérhető mobilapplikációjával ingyenesen elérhetővé válnak majd mobilon is a jogszabályok. A mobilalkalmazás alapfunkciói regisztráció nélkül érhetők el. Az applikáció rendelkezik olyan funkcióval, amely a közismert, leggyakrabban keresett jogszabályokat (Ptk., Btk., Áfa tv., KRESZ stb.) külön listában, a rövidítések alapján ábécé sorrendbe szedve jeleníti meg. Az alkalmazás […]

Több mint félmillió menetjegy kelt el júniustól novemberig a jegyvásárlási funkcióval is kibővített Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül – közölte a MÁV. A közlemény szerint az elektronikus jegyváltás népszerűsége – a gyorsaság és a kényelem mellett – a tízszázalékos kedvezménynek is köszönhető: csaknem 750 millió forintot takarítottak meg az utasok az alkalmazás […]

A Simple app jelenleg több mint 630 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik — jelentette be a fejlesztő társaság. Benyó Péter, az OTP Mobil Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tranzakciók száma idén már meghaladta a kétmilliót is. A Simple by OTP alkalmazás tavaly elérhetővé tett mobilfizetési funkcióját is egyre többen […]

Időszakos kimaradások vannak a fedélzeti vasútijegy-értékesítés és -ellenőrzés rendszerében – közölte a Mávinform. A közlemény szerint a pénztárakban – műszaki okok miatt – a helyfoglalási rendszer sem működik, és a vasúttársaság Vonatinfó térképe sem szolgáltat átmenetileg friss információkat, továbbá a Mávdirektet sem lehet elérni. Vasúti menetjegyeket csak a pénztáraknál és […]

Az október 30-án kiadott Panasonic firmware-frissítésnek köszönhetően az Európában értékesített 2018-as 4K okostelevíziók már a Google Assistant és az Amazon Alexa szolgáltatásokat is támogatják. A frissítés lehetővé teszi, hogy a felhasználók hangparancsokkal kapcsolják televíziójukat ki és be, csatornát váltsanak, hangerőt szabályozzanak és még ennél is több funkciót irányítsanak. A frissítéshez […]

Virtuális egészségügyi asszisztenst fejlesztettek magyar, portugál és svéd kutatók – közölte a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. A felhőalapú mobil alkalmazás elkészült prototípusa képes az időskorúak vérnyomás-, vércukorszint- és egyensúlytartási adatainak összegyűjtésére, rendszerezésére és kritikus diagnosztikai adatok beérkezése esetén a közvetlen riasztásra is. Az alkalmazáshoz hozzáilleszthető egy személyazonossági […]

Adatbázist (is) hoztak létre a reformáció 500. évfordulója alkalmából elindított Reformáció MNL című projektben. Az Országos Levéltár (OL) A reformáció kora 1526-1570 című adatbázisában az OL 1526. augusztus 30. és 1570 között keletkezett iratainak darabszintű feldolgozása található, a megyei levéltárak adatai a Reformáció 500 adatbázisban kapcsolódnak össze. Az adatbázisban megyei […]

Önkormányzati applikációt mutattak be Csopakon. Az applikáció létrehozásával a település célja az volt, hogy valós idejű információkat nyújtson a lakosságnak, a községbe, a Balatonhoz érkező turistáknak. Az idén márciusban alapított Debreceni székhelyű SMAPP Támogató Kft. által kifejlesztett applikáció a hírek, programok, közlemények megjelentetése mellett a felhasználóknak is lehetőséget teremt információkat […]

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) intézkedéseiről tájékoztatta Palkovics László tárcavezető az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács (U.S.-Hungary Business Council, USHBC) küldöttségét. Az ITM közleménye szerint a miniszter a találkozón kifejtette, hogy az Innovációs Alap és a Mesterséges Intelligencia Koalíció létrehozása, a kutatóhálózat átalakítása, a cégek, szakképzési centrumok és felsőoktatási intézmények együttműködése, […]

A UPC Magyarország a SKOOL és a Kódgarázs szakmai közreműködésével ismét meghirdeti a Future Makers Nagydíjat. A kétfordulós versenyre 12 és 16 év közötti diákok nevezhetnek, háromfős csapatokban, olyan saját fejlesztésű applikációval vagy weboldallal, amelyek valamilyen, az egész társadalmat, vagy a helyi közösséget érintő problémára adnak megoldást a technológia és […]