Beindulóban a streaming

hanglemez-streamingA zeneiparban is mind fontosabb az online üzletág a német zeneipari vállalkozások szövetségének (BVMI) statisztikája szerint, amelynek alapján az idei első fél évben az fizikai hanghordozók eladásából és a digitális értékesítésből együttvéve 686 millió euró bevétel keletkezett, 4,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A legnépszerűbb formátum továbbra is a CD, részaránya a teljes bevételben változatlanul meghatározó, 60,6 százalékos, ugyanakkor a CD-eladásból származó bevétel 3,3 százalékkal csökkent.

A növekedés a hagyományos hanglemez – a vinil-lemez – ismét növekvő népszerűsége mellett elsősorban az online zenehallgató – streaming – szolgáltatásoknak tulajdonítható, ezen a területen 87,4 százalékkal emelkedett a bevétel, amely így az összesített bevétel 12,8 százalékát teszi ki, szemben az egy évvel korábbi 7,7 százalékkal. A streaming „most indul be igazán” – emelte ki Florian Drücke, a szövetség ügyvezetője, rámutatva, hogy a tavalyi első fél évben még csupán 1,8 százalékkal nőtt az ilyen szolgáltatásokból származó bevétel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A KEKKH ott van az EFOTT-on

pén júl 17 , 2015
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) idén is részt vesz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT). A fesztivál időtartama alatt teljesen elektronizált, színes és szórakoztató programokkal várják a KEKKH munkatársai az e-közigazgatás iránt érdeklődőket. A részvétel célja, hogy a fiatalok ismereteket szerezzenek az elektronikusan intézhető közigazgatási […]

És még ez is...