A Microsoft tagadta, hogy bármilyen bizonyíték lenne arra, hogy feltörték Xbox Live szolgáltatásukat, de elismerték, hogy kiberbűnözők kompromittáltak felhasználói fiókokat. Azon Xbox Live felhasználók akiknek fiókját feltörték és jogosulatlan tranzakciókra használták arra panaszkodnak, hogy a Microsoft lassan reagál a megkeresésekre és nagyon hosszú időbe telik mire újra hozzáférhetnek fiókjaikhoz. Az […]

2

A Microsoft illetékesei nemcsak a következő verzió egyes részleteit árulták el a napokban, de az is kiderült, hogy új formákban és méretekben elérhető eszközökre fejlesztenek – négy új változatot jelentettek be. Az sg.hu információi szerint a soron következő frissítés – amely Apollo kódnéven vált ismertté, de minden valószínűség szerint Windows […]

A pozsonyi Új Szó úgy értesült, hogy a Penta pénzügyi csoport internetes stúdiója és az igazságügy-minisztérium rendszere ellen intéz támadást pénteken négy órakor az Anonymus nemzetközi hackercsoport cseh-szlovák sejtje, hogy így támogassa a Gorilla-ügy miatt tiltakozókat. Az Anonymus sajtóközleménye a tervezett hackertámadás fő indítékaként azt említi, hogy az illetékes pozsonyi […]

A Google 2010. november elején – részben a Firefox webböngészőt fejlesztő Mozilla Alapítvány tapasztalatai alapján – újszerű hibavadász programot hirdetett. A társaság nem kirívó, de jelentős összegű pénzjutalom felajánlásával arra bátorította a hackereket, hogy a „fehérkalapos” utat kövessék és a netezőket megkárosító kiberbűnözők helyett a szoftvergyártónak adják át az általuk […]

Egy óriási szolgáltatás megtagadásos támadás hatásait nyögi a RUTracker, Oroszország legnagyobb BitTorrent trackere. Az oldal üzemeltetőinek közleménye szerint a támadás hétfőn éjszaka kezdődött. 2012 február 6-án nagyjából este tíz órától ez a fórum súlyos DDoS támadás célpontjává vállt – áll az adminisztrátorok közleményében. Az üzemeltetők hozzátették, hogy keményen dolgoznak a […]

Mostantól Maestro bankkártyával is használható a MasterCard Mobile alkalmazás, így egyre többen élvezhetik annak előnyeit, hogy már a pénzügyek intézéséhez, a fizetéshez sincs szükség másra csak egy mobiltelefonra. A MasterCard Mobile alkalmazás egyenlegfeltöltésére, internetes vásárlásra vagy akár számlafizetésre is használható. A Telenor ügyfelei mobilszámlájukat is kiegyenlíthetik a MasterCard Mobile segítségével. […]

Az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt. közgyűlése 26,8 százalékos osztalékot szavazott meg a Budapesti Értéktőzsdén forgó részvényeire – közölte a társaság pénteken. A tőzsde „B” kategóriájában jegyzett informatikai társaság 2011-ben 76 millió forint nem konszolidált eredményt ért el. Az Optisoft Nyrt. a 2011-es üzleti év eredménye után a […]

A „Vállalati innováció támogatása” című pályázati kiírás keretében a Mobiline Kft. 25,2 millió forint uniós támogatást nyert el HSDPA antenna rendszerének fejlesztésére az 56 millió forint összköltségű projektjéhez. A projekt célja olyan adatkommunikációs rendszer megvalósítása volt, amely szélsőséges körülmények esetén is a legjobb rendelkezésre állás mellett a legnagyobb sebességgel képes […]

A Magyar Telekom Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként, lehetőségeihez mérten segíti azok munkáját, akik a magyar társadalom, azaz mindannyiunk gondjainak megoldásán, enyhítésén fáradoznak. A Civil Díjcsomagban az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatás havidíj nélkül, 500 perc forgalmi díjmentességgel és kapcsolási díj nélkül él. Az ötszáz perc feletti forgalom díjazása pedig […]

Szinte változatlan helyzetet hozott az újév első hónapjának ESET vírus toplistája. A tavaly decemberi összesítéshez hasonlóan, a januári adatok alapján továbbra is vezet a HTML/ScrInject.B trójai, amely már régi szereplője a listáknak. Ez a trójai fertőzése során hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony […]