A CeBIT 2016 rendezvényen résztvevő it-szakemberek nyolcvankilenc százaléka szerint a készülékbeszerzések kapcsán az elmúlt három évben nagyobb hangsúlyt kaptak a környezetvédelmi szempontok. Az ötszáznál több munkavállalót foglalkoztató vállalatok esetében a válaszadók hatvankét százaléka mondta, hogy a fenntarthatósági kérdések fontossága jelentősen nőtt. Míg a tíznél kevesebb főt alkalmazó vállalkozások megkérdezettek esetében ugyanez az arány negyvenkét százalék volt. A válaszadók több mint fele (51 százalék) szerint a környezetvédelmi megfontolások lényeges szerepet játszanak a munkahelyi eszközpark felújítását célzó döntéseknél. Az ötszáz fős vállalatoknál a környezetvédelmi tényezők fontosságát a válaszadók hatvan százaléka emelte ki, míg a tíz és kilencvenkilenc közötti munkavállalót foglalkoztató középvállalkozások esetében ez az arányszám negyvennégy százalék volt.
És még ez is...
-
2016. szeptember 26.
Közös k+f központot nyit a Huawei és a Leica
-
2019. július 1.
Megszoktuk, hogy a készpénzzel fizetünk
-
2015. május 7.
A Vodafone is a pénzünkre hajt
-
2013. július 10.
Bűnös az Apple
-
2016. április 28.
A tavalyi változásokra épül az Invitel új szervezeti egysége