Finnországban sem osztatlan a lelkesedés amiatt, hogy a Nokia keletre, azaz Kínába költözteti a termelést – írja az AP hírügynökség nyomán a bumm.sk. Német, magyar és román üzemek után most finn telephelyeket is bezárnak. Az AP által megszólaltatott finn munkavállalók hasonló gondokkal küszködnek, mint Komárom környékén – nem tudnak hol munkát találni, helyi krízist okozott a Nokia takarékosságcsökkentő döntése. A finn mobiltelefongyár az Apple, a Samsung és az androidos konkurencia megjelenésével csökkenő forgalom miatt kényszerült a költségcsökkentő lépésre. A hírügynökség emlékeztet rá, hogy Németországban, Magyarországon és Romániában már bezártak telephelyeket, most pedig Finnország következik: a salói üzem 3 500 alkalmazottjából ezertől válnak meg. A gyárban négy éve még ötezer személynek adott munkát a Nokia, minden tizedik lakó nekik dolgozott, nem is számolva a beszállítókat. A vállalatnak 12 ezer alkalmazottja van Finnországban, ami az összes alkalmazottjuk ötödét jelenti. A finn vállalat otthonában szeretné tartani a fejlesztésekkel kapcsolatos kutatócsoportokat, a termelést viszont Ázsiába telepíti át.
Next Post
A villanykörte összeesküvés (videó)
ked ápr 10 , 2012
Nagyon érdekes, de kissé hosszú, 53 perces film arról, miért világít egy lámpa Kanadában több, mint száz éve, és miért nem vehetünk ilyen izzót sehol.

És még ez is...
-
2015. január 6.
A vártnál sikeresebb az egységes mobilparkolás
-
2015. január 23.
OKI: a hároméves kemény harc meghozta a sikert
-
2017. augusztus 3.
Gödrén EU-s forrásból épült ki a nagyon-nagyon gyors internet
-
2014. január 6.
Hamarosan véglegesítik frekvenciapályázatot
-
2016. augusztus 3.
Samsung és a Nestlé összeszűrte a levet
-
2016. szeptember 28.
Tovább szigorították a tiltott online kaszinókkal szembeni fellépést