A britek az okostelefonjukkal interneteznek

brit-okostelefonA britek már okostelefonjukról használják a legtöbbször az internetet a szigetország távközlési hatóságának jelentése szerint. Az Ofcom kutatásából kiderült, hogy a felhasználók az esetek harmadában kapcsolódnak okostelefonról a világhálóra. Tavaly ez az arány még csak huszonhárom százalék volt. A növekedés főként az audiovizuális tartalmak iránti érdeklődésnek és a 4G hálózat terjedésének köszönhető a felmérés szerint. Utóbbi révén egyre többen néznek videókat és on-demand televíziós tartalmakat, miközben úton vannak. Az okostelefonok térnyerésével a 2014-es negyvenről harminc százalékra csökkent a laptopokról való internetezés aránya.

Az Ofcom szerint a 2012-es 39 százalékhoz képest 2015-ben már a felnőttek kétharmadának van okostelefonja. A távközlési hatóság szerint az okostelefonok iránti keresletet a fiatalabb korosztály fűti. “Ezek a készülékek egyre fontosabbá válnak a napi információszerzéshez és a kommunikációhoz. Az okostelefon-tulajdonosok napi csaknem két órát interneteznek, ez mintegy kétszerese annak, amit az internetezéshez laptopot vagy asztali gépet használó emberek eltöltenek online” — mondta az Ofcom piackutatási igazgatója. A világhálón töltött idő egyébiránt a 2005-ös heti 9,9 órához képest 2014-re heti 20,5 órára emelkedett Nagy-Britanniában. Ennek ellenére a legfőbb szórakoztatóeszköz továbbra is a televízió, egy átlagos brit felnőtt napi három órát és negyven percet töltött a képernyő előtt tavaly.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ingyenes könyvkiadásra vált a Publio

hét aug 10 , 2015
A Publio Kiadó legutóbbi ingyenes könyvfeltöltési akciója olyan sikeres volt, hogy a társaság vezetői úgy döntöttek mától minden könyvet ingyen adnak ki, legyen szó nyomtatott vagy elektronikus megjelenésről. A társaság közleménye szerint a szerzői magánkiadás vagyis a self-publishing mára működő és fenntartható üzleti modellé vált. Alátámasztja ezt, hogy míg hét […]
könyv

Friss, ropogós