Színészlegendák a digitális archívumban

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE) közös projektjében rendszerezte és digitalizálta az Ódry Színpad 1956 és 1969 közötti vizsgaelőadásain készült archív felvételeket, amelyeken egy teljes színészgeneráció pályájának első pillanatai elevenednek meg. Az ELTE honlapján olvasható közlemény szerint az online elérhető archívumban 26 előadás több mint 300 fotóját dolgozták fel az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet hallgatói Fodor János (ELTE BTK KITI) egyetemi adjunktus vezetésével. Az archív fotókon látható színészek között van Vajda László, Schütz Ila, Vallai Péter, Monori Lili és Verebes István, Ronyecz Mária, Iglódi István, Esztergályos Cecília, Káldi Nóra, Venczel Vera, Márton András és Benedek Miklós.

Olyan előadások elevenednek meg a fotókon, mint Csehov Három nővére Pártos Géza rendezésében, Bertold Brecht A szecsuáni jólélek című színműve Ádám Ottó rendezésében és Móricz Zsigmond regénye alapján a Légy jó mindhalálig című előadás Kazimir Károly rendezésében. Az adattárat nevekkel, pozíciójelölésekkel, szerepekkel és adatbázisok kapcsolásával bővítették: hétszáz rekordos mutató készült a képek adatairól, a rajtuk szereplő színészekről, a bemutatott darabokról, azok szerzőiről és rendezőiről, valamint a fényképek készítőiről. Az ELTE és az SZFE megállapodása értelmében a digitalizált képanyag az SZFE Könyvtár, Kottatár és Médiatár állományában kutatható, bélyegképeit a gyűjtött adatokkal, kapcsolt linkekkel az iNapló gyűjteményében közzétették.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Századvég: a "Facebook-cenzúra" "lábbal tiporja" a szólásszabadság elvét

pén ápr 5 , 2019
ShareTweetPinShareA Századvég közleményében azt írta: a közösségi oldalak cenzúrája morálisan védhetetlen, mivel „lábbal tiporja” a szólásszabadság elvét. Politikailag veszélyes, mivel tagadja a nemzeti szuverenitásokon alapuló törvények és szabályok érvényességét. Ezen túl pedig megfosztja az embereket az igazság megismerésétől, mert annak teljes körű bemutatását és megismerését tilalom alá helyezi. Erre azzal […]

És még ez is...