Robert Tappan Morris amerikai informatikus, jelenleg egyetemi docens a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT); a Morris-féreg megalkotója, amit a világ első interneten terjedő számítógépes férgének tartanak. Édesapja Robert H. Morris, a National Security Agency (NSA) korábbi vezető tudósa. Morris, akkor a Cornell University végzős hallgatója, 1988. november 2-án rakta ki a férget az internetre, ami pár napra szinte teljesen megbénította azt. Eredeti szándéka saját bevallása szerint az internet méretének becslése volt. A férget az MIT-ről indította, elleplezendő, hogy a féreg a Cornellről származik.
Utóbb kiderült, hogy a féregnek volt egy tervezési hibája: eredetileg ellenőrizte, hogy a számítógép már fertőzött-e, de Morris, attól tartva, hogy a rendszergazdák megpróbálnak olyan módon védekezni, hogy a számítógépet arra utasítják, hogy jelentse azt, hogy már fertőzött, úgy írta meg, hogy az ellenőrzés eredményétől függetlenül terjedjen. Így a féreg rendkívül gyorsan terjedt, és számítógépek ezreit fertőzte meg. A becsült rendszerenkénti helyreállítás költsége igen széles skálán mozgott: 200 dollártól 53 000 dollárig. 1989. július 26-án vád alá helyezték az 1986-os Computer Fraud and Abuse Act alapján, ő lett az első személy akit ezen törvény alapján vádoltak meg. Az esküdtszék 1990. január 22-én, öt és fél órás tanácskozás után bűnösnek mondta ki, az ítélet három év próbaidőre felfüggesztve, négyszáz óra közmunka és pénzbírság volt — írja a Wikipédia.