Új típusú veszélyekre hívta fel a figyelmet a Symantec friss tanulmánya. E szerint a legszembetűnőbb fejlemény, hogy a célzott támadások súlypontja egyre inkább a mobil eszközökön futó szoftverekre, illetve a közösségi oldalakon keresztül megszerezhető személyes adatok begyűjtése felé tolódik el. Bármely mobilkommunikációs eszköz azonban gyakorlatilag ugyanolyan számítógép, mint amilyen a hagyományos asztali számítógép vagy a laptop, ezért biztonságos használata is ugyanolyan elővigyázatosságot követel meg. „A kiberbűnözők taktikát változtattak azzal, hogy elkezdték célba venni a gyorsan növekvő mobil platformokat és közösségi oldalakat, ahol a felhasználók még kevésbé vannak tudatában a biztonsági kockázatoknak” – mondta Rakoncza Zsolt, a Symantec fogyasztói üzletágának értékesítési igazgatója. Hozzátette, hogy már az idén korábban közzétett internet biztonsági tanulmánya is a mobil sebezhetőség duplázódását mutatta ki 2011-re az előző évihez képest.
Symantec: veszélyben a mobiltelefonok
