SIM-kártya botrány: nem elég a magyar jogszabályokban szigorítani

1

nemzetbiztonsagi-bizottsagAz Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai szerint nem elég a magyar jogszabályokban szigorítani a regisztráció nélküli mobiltelefonos SIM-kártyák vásárlását; egyetértés van abban, hogy nemzetközi vagy legalábbis európai uniós szintű szabályozásra lenne szükség.

A testület tagjai a bizottság szerdai zárt üléséről távozóban nyilatkoztak újságíróknak. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy ha a szervezett bűnözői körök nem tudnák Magyarországon megvenni a feltöltős “instant” kártyákat, más európai országokban megvehetik, így ez továbbra is biztonsági kockázat maradna. Molnár Zsolt, a testület elnöke azt mondta, Magyarországon a tömeges használatot korlátozhatja majd a szabályozás, tehát úgy rendelkezhetnek, hogy limitált mennyiségű feltöltőkártyát vehessenek a magánszemélyek és a cégek is. Szavai szerint a SIM-kártyák tömeges vásárlásának korlátozása nemzetállami megoldásokkal nem vezethet sikerre, ezért arra biztatta a hivatalos magyar szerveket, kezdjenek egyeztetéseket más európai országokkal és az unióval az egységes szabályozás lehetőségéről.

Az elnök ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szigorításnál a szociális szempontokat is figyelembe kell venni, hiszen feltöltőkártyát nemcsak terroristák, bűnözők, tilosban járók használnak, hanem azok a jóhiszemű emberek is, akik nem tudják megfizetni a szolgáltatók előfizetéseit. Úgy vélte, a SIM-kártyák forgalmazásának és használatának szűrőn kellene átmennie, hogy a visszaéléseket minimalizálni lehessen. Azt is hangsúlyozta, hogy a szolgáltatók piaci szempontjával szemben elsőbbsége van a biztonsági szempontoknak. Németh Szilárd, a bizottság alelnöke közölte: magánszemélyek legfeljebb húsz, míg gazdasági társaságok maximum száz feltöltős SIM-kártyát vásárolhatnának az elképzelések szerint. Elmondta, a SIM-kártyák átruházását is szabályoznák, azt új regisztrációhoz kötnék.

One thought on “SIM-kártya botrány: nem elég a magyar jogszabályokban szigorítani

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Hirtelen felindulásból elvette a vélt adósának mobiltelefonját

csü okt 20 , 2016
A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 23 éves férfi ellen. A nyomozás adatai szerint R. András 2016. április 16-án 12 óra körül Debrecen, Szepességi és a Simonffy utca kereszteződésében vitatkozni kezdett egy férfival, mert szerinte tartozik neki ötezer forinttal. A jogosnak vélt követelés miatt kialakult veszekedés […]
tolvaj