Erdogan a digitális világban is megvédi Törökországot

Recep Tayyip Erdogan, Törökország köztársasági elnöke„Honvédelmünket, ahogy a kék hazánkban, a tengeren, úgy a digitális világban is bővíteni fogjuk” – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan.

Törökország köztársasági elnöke kijelentette: a társadalmak valódi gazdagságát az jelenti, hogy milyen mértékben járultak hozzá a civilizációhoz. „Egy olyan időszakban, amely újraformálja a világ politikai és gazdasági erejét, hiszem, hogy a legtöbbet a kultúrával, oktatással és családdal kell foglalkoznunk. Ma már az országok szuverenitását nemcsak fizikailag, hanem a digitális térben is támadják. Most új korszak áll előttünk, amelynek a neve a digitális kor. A digitális haza melletti kiállás alapja részben a technikai infrastruktúra, részben a tartalom létrehozása” – mondta a köztársasági elnök, aki azt is hangsúlyozta: Törökország honvédelmét a digitális világban is bővíteni fogja. „Eltökéltük, hogy az elkövetkezőkben a digitális infrastruktúra mellett a saját kultúránktól ihletett tartalom létrehozására is koncentrálni fogunk” – jelentette ki Erdogan. Hozzátette, hogy az utóbbi időben világszerte nagy érdeklődés mutatkozik a török tévésorozatok iránt. Világszerte nagy érdeklődést keltenek a saját történelmünket, kultúránkat feldolgozó sorozatok, ez is azt mutatja, hogy jó úton járunk – mondta a köztársasági elnök.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.