A kártevők hagyományosan fájlok segítségével terjednek, ezért ahhoz, hogy megfertőződjön a számítógép, a felhasználónak le kell töltenie valamit, vagy futtatnia kell egy programot. Ezért sokan úgy gondolják, hogy ha „ésszel” használják a számítógépet, akkor nincs is szükség külön vírusirtóra. Ralf Benzmüller, a G DATA víruslaboratóriumának vezetője cáfolja ezt. A szakember kiemeli, hogy az új kártevők közül egyre több támad a böngészőkön keresztül, és egy részüknek még fájlokra sincs szüksége ahhoz, hogy megfertőzze a számítógépet. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen böngészés közben megfertőződhet a gépünk, és ehhez nem kell felnőtt-tartalmakat néznünk, elegendő egy olyan portált meglátogatni, amelynek kódjába kártevőt rejtettek a bűnözők. A szakember hangsúlyozza, hogy ugyan minden fertőzést nem lehet kizárólag ésszel elkerülni, a tudatos internethasználat ettől még fontos marad. Ne nyissunk meg ismeretlen feladóktól érkező e-mailekhez csatolt fájlokat, ne telepítsünk ismeretlen forrásból származó szoftvereket, hallgassunk a vírusirtó riasztásaira.
Next Post
Ha még nem hallottál az okosszerződésekről, akkor itt az ideje, hogy ezt pótold
vas szept 16 , 2018
És még ez is...
-
2012. április 3.
Adatvédelem: továbbra is támadások kereszttűzében a brit kormány
-
2015. szeptember 21.
Megvannak az Év információbiztonsági szakdolgozatai
-
2014. augusztus 9.
Négy tanács a kibertámadások elleni védekezéshez IV.
-
2014. február 12.
Petrányi-Széll figyelmeztet
-
2012. november 9.
Megvannak a legnagyobb magyarországi jogbitorlók
-
2015. december 23.
Háború a felhő ellen: a Fortinet szerint ronda év jön