Nagy-Britanniában a polgári szabadságjogok megőrzésén munkálkodó csoportok bírálták a kormányt amiatt, hogy a brit lakosság telefonhívásainak, email-jeinek illetve sms-einek ellenőrzését lehetővé tevő törvény elfogadását tervezi – adta hírül a BBC nyomán az MTI. A közeljövőben nyilvánosságra hozandó jogszabály értelmében az internetes vállalatok kötelesek lesznek azonnali, azaz az eseményekkel egy időben történő hozzáférést biztosítani a brit kormány lehallgató központjának (GCHQ) a kommunikációhoz. David Davis konzervatív politikus szerint ezzel szükségtelenül kiterjesztenék az állam képességét arra, hogy „az átlagemberek után szaglásszon”. A konzervatív-liberális koalíció által irányított brit belügyminisztérium szerint azonban mindez kulcsfontosságú lépés a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben.
Next Post
Tagadja a Trend Micro vádjait a Tencent
ked ápr 3 , 2012
A Tencent kínai internetszolgáltató tagadja a pénteken megjelent vádakat, mely szerint egy alkalmazottjuk érintett lenne azon nemrégiben történt számítógépes betörésekben, amelyben japán és indiai cégek valamit tibeti aktivisták voltak az áldozatok. A cég hivatalos állásfoglalása rögtön azután jelent meg, hogy a Trend Micro tokiói székhelyű biztonsági cég nyilvánosságra hozta a […]

És még ez is...
-
2023. április 23.
Neumann János emlékkiállítás a Városháza parkban
-
2019. március 16.
Az EP elfogadta az európai akadálymentesítési irányelvet
-
2012. október 19.
A rendőrség nevében zsarolnak
-
2021. szeptember 3.
Moszkva háborog
-
2014. december 10.
Egy kis izgalomért a féltett adatainkat is odaadjuk
-
2015. június 24.
Hackertámadás kényszerített földre egy lengyel légitársaságot