Üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség az ellen a miskolci férfi és nő ellen, aki tavaly internetes hirdetésben azonnal kezdhető munkát ígért, az „anyagküldésért” pedig több ezer forintot kért. Az ügynek 102 sértettje van – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. […]

  Október 11-12-én tizedik alkalommal rendezik meg a Hacktivityt. Az idei konferencia nyitóelőadását egy igazi it-biztonsági „sztár” a Twitter vezető biztonsági mérnöke, Charlie Miller lesz. Miller öt évig dolgozott az NSA-nek, többek között feltörte a Mackbook Air-t, az iPhone-t, és bohócot csinált a Safari és a Safari mobil alkalmazásának fejlesztőiből. […]

  A Google, az Apple, a Microsoft és a Facebook az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva, arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC): engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által […]

  Bővíti magyarországi termelését a kínai Lenovo számítógépgyártó, a sárvári gyárban októbertől háromszorosára növeli a szerverek előállítását – mondta el Lukács Anita, a Lenovo magyarországi képviseletének ügyvezetője. Beruházással nem jár a bővítés, mert a sárvári gyár jelenlegi kapacitása elegendő a termelés növelésére, viszont a munkahelyek száma növekedni fog – fejtette […]

  A Cisco közzétette Internet of Everything értékindexét (IoE Value Index), amelynek tanulságai szerint az új „Minden a hálón” (Internet of Everything – IoE) trendet követő vállalatok komoly előnyökre tehetnek szert a hatékonyabb üzleti működés, az eredményesebb ügyfélkapcsolatok, illetve a sikeresebb innováció területén. „A felmérés azt mutatja, hogy az internet […]

  Az Európai Unióban hamarosan jóval szigorúbbá válhatnak az adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok. Az Európai Bizottság még tavaly januárban javasolta, hogy a töröltetésre való jogot (the right to be forgotten) kezeljék alapjogként, így például egy online tranzakció és a vásárló személyes adatait ne őrizhessék meg a cégek mindörökre. A felhő […]

  Az amerikai hírszerzés hongkongi és szárazföldi kínai célpontjaira vonatkozó megfigyeléseket dokumentáló iratokból közölt részleteket a South China Morning Post című hongkongi lap, amely Edward Snowdentől, a titkos adatgyűjtési botrány kirobbantójától kapta meg azokat. A hongkongi adatgyűjtés részletes kivonata, amelyet független forrásból nem tudtak hitelesíttetni, dátumokat és hongkongi, valamint szárazföldi […]

Nem számít, nők vagyunk-e vagy férfiak: egyaránt az idegeinkre megy, ahogy néhány ember a mobilját használja – illetve képtelen normálisan használni azt — áll a Microsoft közleményében. (A közelménynek már itt irracionális: az, hogy ki, mit tekint normálisnak, vagy szokásosnak az bizonyos határokon belül magánügy és ezért teljesen eltérő is […]

  A felhőszolgáltatások elfogadottságáról készített kutatást az Ipsos Mori a Microsoft megbízásából. A kutatásban megvizsgálták, hogy a felhőalapú szolgáltatások előnyös tulajdonságai közül melyeket találnak igazán fontosnak a vállalkozások. Az esetek többségében a magyar cégek véleménye nagyjából egybeesett európai társaikéval – például kevesebb házon belüli erőforrást igényel az informatikai rendszer működtetése; […]

  A kínai Huawei szerdán cáfolta azt a nemzetközi sajtóban korábban elterjedt híresztelést, miszerint a finn Nokia megvételét fontolgatja – írja a China Daily napilap nyomán az MTI. A brit Financial Times (FT) napilapban megjelent hírt a vállalat külső ügyekért felelős alelnöke, Bill Plummer, a Huawei fogyasztói üzletága, és utóbbi […]