Vádemelés a miskolci internetes csaló ellen

 

Üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség az ellen a miskolci férfi és nő ellen, aki tavaly internetes hirdetésben azonnal kezdhető munkát ígért, az „anyagküldésért” pedig több ezer forintot kért. Az ügynek 102 sértettje van – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Ceglédi Járásbírósághoz küldött vádirat szerint a két miskolci csaló tavaly nyáron elhatározta, hogy egyikük egy internetes portálon hirdetést ad fel, amelyben otthon végezhető munkát kínálnak havi 55 ezer forintos kereseti lehetőséggel. A hirdetésben kozmetikai termékek csomagolásához, címkézéséhez kerestek jelentkezőket azonnali vagy másnapi munkakezdéssel. A tevékenységhez szükséges anyagot Érden kellett volna átvenni, ám annak, aki néhány óra alatt nem tudott a megjelölt címre eljutni, megígérték, hogy 3500 forint átutalása ellenében futárszolgálattal küldik el. Szerte az országból jelentkeztek a munkára, a leendő „partnerek” a megjelölt bankszámlára átutalták a pénzt – mondta a főügyészség szóvivője. Közlése szerint a két embernek sem lehetősége, sem szándéka nem volt ígéretének teljesítésére, s a hirdetésre jelentkezőknek e-mailben megadott telefonszámon a pénzek beérkezése után már egyiküket sem lehetett elérni — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jönnek a Lenovo okostelefonok

szo jún 22 , 2013
ShareTweetPinShare  Ivan Bozev, a Lenovo dél-kelet európai régióért felelős vezérigazgatója a napokban jelentette be, hogy a vállalat stratégiája a hagyományos pc és notebook gyártás megtartása mellett új piaci kategória, a mobil internet eszközök felé nyit. Elsősorban az okostelefonok és táblagépek piacán szeretnének növekedést elérni. A kínai társaság Magyarországon nagyjából egy […]

És még ez is...