Internetes sorozatcsalások miatt emelt vádat a ceglédi ügyészség

bilincsVádat emelt üzletszerűen elkövetett csalás miatt a Ceglédi Járási Ügyészség egy egri házaspár és egy győri nő ellen, akik a babakocsitól a kerti bútorig szinte mindent eladásra hirdettek meg az interneten, majd összesen csaknem kilencven embert csaptak be. A két ügyet a hatóság együtt vizsgálta – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. Gyugyi Csilla a vádirat lényegét ismertetve elmondta: az egyik ügy vádlottjai, egy egri házaspár 2014 júliusa és 2015 májusa között különböző internetes portálokon más-más felhasználónevek alatt adtak fel hirdetéseket, amelyekben mobiltelefonokat, számítógép-alkatrészeket, játékkonzolokat kínáltak eladásra, illetve cserére. A jelentkezőkkel megbeszélték, hogy a vételár utalása vagy a cseretárgy elküldése után kaphatják meg a kiválasztott terméket, de a pénz megérkezését követően elmaradt a teljesítés. A vádlottak elérhetetlenné váltak, 31 vevő hatezertől ötvenhatezer forintig terjedő összegeket fizetett ki, hiába. A házaspár mintegy 780 ezer forinthoz jutott a csalásokkal.

A másik ügy vádlottja, egy ötgyermekes, munkanélküli győri nő 2013 májusa és 2015 februárja között úgy próbált pénzhez jutni, hogy internetes hirdetési és közösségi oldalakon egyebek mellett babatápszert, babakocsit, gyerekbútort, játékot, fesztiváljegyet, kerti bútort kínált eladásra. A jelentkezőktől ő is előre utalást kért. Ötvenöt sértett hatezertől háromszázezer forintig terjedő összegeket fizetett, de ők is hiába várták a csomagokat. A nő hazugságokkal hitegette őket, majd a reklamáló vevőket letiltotta a közösségi oldaláról. A vádlott 2,6 millió forintot szerzett a csalásokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.