Harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek Kalocsán egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint egy közösségi portálon keresztül arra próbált rávenni gyermekkorú lányokat, hogy készítsenek magukról pornográf felvételeket, és azokat küldjék el neki – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Január 31-én több szülő kereste meg a rendőrséget azzal, hogy egy ismeretlen személy pornográf felvételek készítésére akarta rávenni gyermekét. Az ismeretlen a lányok megtévesztésére egy gyermekkorú lányról készített pornográf tartalmú képet is küldött, amelyről azt állította, hogy a fotót saját magáról készítette – tette hozzá a szóvivő. A feljelentés után a rendőrség tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Már másnap előállították a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.
És még ez is...
-
2017. november 1.
November 24-ig lehet nevezni az InnoMax Díjra
-
2018. április 12.
Facebook-gate: kutatókra hajt a közösségi oldal
-
2014. szeptember 4.
Telenor: töltsd fel az egyenleged a Facebookon!
-
2012. november 10.
Keménykedéssel indult az Orbán – Turner tárgyalás
-
2018. február 2.
Gennyesre keresi magát a Facebook