A keleti nyitásban bízik a CryptTalk

titkositasKeletre nyit a svéd Arenim Technologies, a társaság bejelentette a CryptTalk hívástitkosító szolgáltatásának kínai nyelvű változatát. A megoldásának fejlesztését Magyarországon végző társaság közleménye szerint, a nagyvállalati megoldásuk mellett komoly érdeklődésre számítanak az elmúlt év végén elkészült, az egyéni illetve kisvállalati felhasználóknak fejlesztett, online előfizethető CryptTalk megoldás iránt is. „A világon minden tíz okostelefon felhasználóból három kínai, és a kelet-ázsiai országban igen jelentős, ötvenmillió körüli az iPhone tulajdonosok száma is. De nem csak az eszköz ellátottság miatt fontos számunkra ez a piac. A kínai vállalatok és a világ különböző pontjain működő kereskedelmi partnereik között áramló információk védelme minden résztvevő számára alapvető üzleti érdek” – mondta Kun Szabolcs, a társaság vezérigazgatója. Hozzátette, számítunk az anyaországon kívül élő, jelentős számú kínai kolónia érdeklődésére is, akik biztonságos módon szeretnének telefonhívásokat indítani.

Idén az Arenim Technologies a nemzetközi nyitásra fókuszál, jelenleg a partnerkapcsolatok kiépítésén dolgoznak Finnországban, Németországban és Dél-Afrikában. A CryptTalk szolgáltatása ebben az évben még további régiókban válik helyi nyelveken is elérhetővé.

Ez is érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.