Üzleti éve harmadik negyedévében csökkent az Oracle szoftverfejlesztő vállalat értékesítési árbevétele, üzleti eredménye szerény mértékben javult, nyeresége nem változott, egy részvényre jutó nyeresége viszont emelkedett – tette közzé az Oracle Corporation saját honlapján. Május 31-ig tartó pénzügyi évének februárban zárt harmadik negyedévében az Oracle, a világ harmadik legnagyobb szoftvercége […]

  Az Apple az idén az eredeti 100 millió helyett 88 millió iPad és iPad Mini eladására számít. Ezen belül az iPad Mini értékesítési előirányzatát 40 millióról 55 millióra növelte, az iPad-eladásokat pedig 60 millióról 33 millióra csökkentette. Az Apple eredetileg arra számított, hogy az iPad-eladások messze meghaladják majd az […]

  A tavalyi 3,7 százalék után az idén további 1,3 százalékkal csökken a személyi számítógépek világpiaci értékesítése  az International Data Corporation (IDC) informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint. Tavaly a negyedik negyedévben a kiábrándító karácsonyi eladások, a Windows 8 új Microsoft operációs rendszertől várt „értékesítési húzóerő” elmaradása, a világgazdasági helyzet bizonytalanságai […]

  Az idén várhatóan hat százalékkal növekednek az amerikai vállalatok informatikai beruházásai – közölte hétfőn az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai piackutató vállalat. A tavalyi utolsó negyedévben még a „fiscal cliff” néven ismert, kiadáscsökkentéseket automatikusan életbe léptető költségvetési kiigazító program bizonytalansági tényezői, a lassuló GDP-növekedés és csökkenő külkereskedelmi forgalom […]

  Napjainkra világszerte és Magyarországon is minden érintett szervezet rendelkezik már az informatikai rendszerek átvizsgálásához, a Red October kártevő kód azonosításához és semlegesítéséhez szükséges eszközökkel – mondta Roel Schouwenberg, a Kaspersky Lab célzott támadásokkal, kiberhadviselési és pro-aktív elhárítási technológiákkal foglalkozó észak-amerikai kutatási vezetője New Yorkban, a „Kaspersky Cyber-Security Summit 2013” […]

  Átalakult a kibertér kockázati struktúrája, ami a védekezésben és az elhárításban is új eszközök alkalmazását követeli meg – állapították meg a világ legbefolyásosabb kiberbiztonsági szakemberei részvételével New Yorkban rendezett 2013-as Kaspersky Kiberbiztonsági Csúcsértekezlet előadói. A kibertámadások természete mostanra megváltozott, az 1990-es évek „hacker-vandalizmusa” szabályos adatgyűjtő iparággá alakult át. Ennek […]

  Az Apple megtartja ugyan előnyét a táblagépek piacán, de a Samsung és a Google erősen kikezdi részesedését – írja a MarketWatch üzleti hírportál nyomán az MTI. A Pacific Crest Securities kutató-elemző cég szerdai elemzése szerint a táblagépek globális értékesítése az idén 61 százalékkal emelkedik a 2012-es 172 millióhoz képest. […]

  A tavalyi negyedik negyedévben csökkentek a személyi számítógép (pc) eladások az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban – írja elemzésében az amerikai IDC piackutató vállalat. A gyenge lakossági kereslet és az üzleti szféra kiadáscsökkentései miatt az előző évi negyedik negyedévhez képest 2012 negyedik negyedévében 10,7 százalékkal estek a pc-eladások […]

  A személyi számítógépek processzorai iránt csökkenő világpiaci kereslet nyomán csökkent tavaly az Intel bevétele és profitja is, a világ legnagyobb processzorgyártója azonban idén az új mobil számítástechnikai eszközök igényeinek megfelelően kialakított új termékeinek köszönhetően már forgalmának mérsékelt növekedését várja. A tavalyi negyedik negyedévben az Intel értékesítési árbevétele 3 százalékkal […]

  Több évig tartó szerkezetátalakítás, profilváltás és termékportfólió-bővítés után bizakodóan tekint a jövőbe a Dell — írja az MTI. David Spruyt, a Dell CEE (Central Emerging Europe) regionális igazgatója elmondta, hogy az eredetileg személyi számítógépeiről ismert számítástechnikai konszern 2009-ben kezdte meg profiljának átalakítását azzal a céllal, hogy az iparág egyik vezető […]