mínuszos.hu

Végre minden településen biztosított az elektronikus önkormányzati ügyintézés

Már valamennyi magyarországi településen biztosított az elektronikus önkormányzati ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül – jelentették be a csaknem 18 milliárd forintos uniós program keddi, budapesti rendezvényén a projektet megvalósító szervezetek vezetői. Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára a projektet sikeresnek nevezte és azt mondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően az e-onkormanyzat.gov.hu oldalon keresztül a polgárok a hivatalok felkeresése, sorban állás, papírok kitöltése, beadása nélkül kezdeményezhetik 150-nél is több ügy intézését. Elektronikusan intézhető például a szociális támogatás igénylése, a hagyatéki, birtokvédelmi eljárás kezdeményezése, de a májusi határidejű helyi iparűzési adó ügyeit is már ezen keresztül intézhetik a polgárok. Az Önkormányzati Hivatali Portálra az ügyfélkapun keresztül lehet belépni, külön regisztráció nem kell. A portál januári elindítása után az önkormányzatoknak három hónap volt a felkészülésre, így mostantól már mindenhol működik az elektronikus ügyintézés.

Exit mobile version