Újabb kibertámadás érte Szlovéniában mások mellett a köztársasági elnök, a kormány és központi bank internetes oldalát. Vojko Volk nemzetközi ügyekért, valamint a nemzeti és nemzetközi biztonságért felelős szlovén államtitkár a kibertámadásról közölte: a hackerek a gov.si domainneveket vették célba, de rövid időre az államfő internetes oldala is elérhetetlen volt, majd […]

A tizenkét éve kémiai Nobel-díjjal kitüntetett Brian Kobilka amerikai fiziológussal és több más neves kutatóval is találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei Szegeden. A test sejtjei közötti kommunikációt hormonok irányítják. Minden sejtnek vannak receptornak nevezett vevői, melyek képesek a hormonok fogadására. Az 1980-as években Kobilka sikeresen azonosította azt a gént, […]

Az E-GROUP ICT SOFTWARE Zrt. alapító-vezérigazgatóját, Kuthy Antalt választották meg a mesterséges intelligencia fejlesztések koordinációjának vezetésre, a 3,5 milliárd eurós (1390 milliárd forintos) IPCEI-CIS EU-s programban. Az IPCEI CIS programot az Európai Bizottság 2023. decemberében hagyta jóvá és közvetlenül valósítja meg az azt alapító 12 európai kormány. A program nyitórendezvényére […]

1

Jelentősen bővülhet a lakossági készpénzfelvétel elérhetősége, havonta 150 ezer forintot a postákon is lehetséges lesz felvenni. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közleményben emlékeztetnek, hogy 2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból. Annak érdekében, hogy az állampolgároknak minél szélesebb körben legyen […]

Több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.On Hungária. A szolgáltató 10,1 milliárd forintos beruházása az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjának keretében, a magyar kormány előfinanszírozása mellett folyik. Guntram Würzberg, az E.ON Hungária csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: az áramfogyasztást mérő hagyományos berendezéseket felváltó újgenerációs eszközök […]

A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök. „A kínai népnek is törvényes joga van a fejlődéshez, és semmilyen erő nem állíthatja meg Kína tudományos és technológiai fejlődésének […]

Peking felszólította az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy hagyjanak fel „a kiberbiztonság átpolitizálásával, Kína rágalmazásával és bemocskolásával”, melyet politikai manőverezésnek nevezett. „Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság részéről puszta politikai manőverezés a Kínának tulajdonított állítólagos kibertámadások felhánytorgatása, valamint a kínai személyek és szervezetek szankcionálása” — mondta Lin Csien kínai […]

A holland kormány 2,5 milliárd eurót fordít az eindhoveni régió fejlesztésére annak érdekében, hogy a ASML chipgyártó ne helyezze át tevékenységét más országba. Micky Adriaansens gazdasági miniszter megerősítette, hogy az ASML megtartására érdekében elindított terv a szélesebb körű „Beethoven-művelet” része. A terv részeként fejlesztik a régióban a lakhatás, az oktatás, […]

A brit kormány szerint Kína kibertevékenységet folytat a brit demokratikus intézmények és parlamenti képviselők ellen, és mindez egy nagyszabású kémkedési kampány része. Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes a londoni alsóházban tartott hétfői tájékoztatóján elmondta: az elmúlt években két olyan „rossz szándékú kiberkampány” is lezajlott, amelyet „kínai állami kötődésű elkövetők” hajtottak végre. Az […]

Benyújtotta az Országgyűlésnek első, a 2023-as évről szóló beszámolóját az Integritás Hatóság; a hatóság öt lezárt és tizenhat folyamatban lévő tavalyi vizsgálata 120 milliárd forint uniós támogatást érintett. A közlemény idézi Biró Ferencet, a hatóság elnökét, aki azt mondta, a szervezet létrehozása jelentős mérföldkő, amely tükrözi Magyarország és az Európai […]