mínuszos.hu

Végre egy arany a junioroknál

Az EJOI 2023-as magyar csapatEgy arany- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat az Európai Junior Informatikai Diákolimpián (eJOI).

A georgiai Kutaisziben szeptember 8. és 14. között megrendezett versengésen harminc ország versenyezői vettek részt. A tizenöt és fél év alattiaknak rendezett megmérettetésen Magyarországot négy diák képviselte, akik a Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karával (IK) szoros közreműködésben, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel a versenyre. (Az NJSZT közleménye nem említi a versenyzők szüleit, általános- és középiskolai tanárait, akik legalább annyit, ha nem többet tettek a diákok felkészülése érdekében, mint a felsorolt szervezetek. A -szerk- megj.) A nemzetközi megmérettetésen összesen 96 diák indult Európából és számos más Európán kívüli országból.

A versenyen aranyérmet szerzett Görömbey Tamás, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja, és bronzéremmel tért haza Sánta Gergely, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója. A közlemény szerint a díjazottak mellett a középmezőnyben végzett Juhász-Molnár Mirkó (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), valamint Széles Zsombor (Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium). A magyar csapatot Horváth Győző, az ELTE IK tanszékvezetője vezette, helyettese pedig Nikházy László, az ELTE Informatika Doktori Iskola hallgatója volt.


 

Exit mobile version