Az okosotthon témája köré szerveződik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnökkarának legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, a 17. Pollack Expo április 18-án és 19-én Pécsett. Tájékoztatásuk szerint az egyetemi hallgatók, az ipari szereplők és a mérnöktársadalom tagjai számára szervezett eseményen bemutatják, milyen technológiai megoldások együttes alkalmazásával jöhet létre egy intelligens épület, illetve hol […]

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára. Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter bejelentette, hogy a rendelkezés szerint az általános iskolák első három évfolyamának tanulói számára az iskola területén, a tanítási órák alatt és a […]

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, […]

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kara húszmillió forint támogatást nyert el az innovációs tárca STEMpont pályázatán. Az elnyert összegből a Kar iskolalátogatási programokat, szakköröket, diákolimpiai felkészítő és pályaorientációs foglalkozásokat, versenyeket, táborokat, workshopokat szervez új tananyagok kifejlesztésével. Kibővített, új programmal rendezi meg az e-HÓD versenyt és a Lányok Napját, kampusz- […]

A Lufthansa Systems Hungária és a Technológiai Oktatásért Alapítvány (Skool) 12-14 év közötti lányok számára szervezett egynapos, ingyenes technológiai workshopot. A legutóbbi #femintech kutatás szerint az Európai Unióban 8,4 millió szakember dolgozik az infokommunikációs iparágban, akik csupán 18,5 százaléka nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék. Sokan még mindig […]

Idén, a műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) a tagvállalatai bevonásával az általános- és középiskolás lányok számára indít ingyenes, élményalapú programot. A program keretében a fiatalok közvetlenül megismerhetik és saját élményeket szerezhetnek a női mérnökök munkájáról. A március 8-án induló „Női mérnök leszek” elnevezésű kezdeményezés célja, […]

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az informatikai és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők számára. A Yettel megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból kiderül, hogy minden második magyar szerint férfiként könnyebb érvényesülni a munkaerőpiacon, és a választ adók több mint negyede szerint a nők rendszeresen […]

Tavaly és tavalyelőtt 140 ezer, illetve 120 ezer laptopot kaptak a tanárok* és diákok ingyenesen. Idén tavasszal további 193 ezer laptop kiosztása várható. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány az eszközök biztosítása mellett „elképesztően sok digitális oktatási tartalmat” is fejlesztett a Nemzeti Köznevelési Portálon (NKP), az úgynevezett […]

Az iskolagépek történetéről rendez új, időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány (ITMA) március 8-tól Túrkevén, május második felétől pedig Budapesten. A School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban című kiállítás március 8-tól május 1-ig Túrkevén, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében, majd május második felétől Budapesten, a Neumann […]

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) fizikus-mérnöki alapszak indul, amely folytatásaként már engedélyezés előtt áll az ELI ALPS lézeres kutatóközpont igényeire épülő fotonikai mérnöki mesterszak terve is. Az SZTE Magyarországon – a Műegyetem után – másodikként indít fizikus-mérnöki szakot. Különlegessége, hogy az itt végzettek fizikusként – vagyis a természeti jelenségek mély megértésének […]