mínuszos.hu

Többen vettek számítógépet, mint telefont a járványidőszakban

Az elmúlt egy évben szinte teljesen digitalizálódott az életünk. A koronavírus-járvány hatására szinte hozzánőttünk a telefonunkhoz és a számítógépünkhöz, hiszen a virtuális térben dolgozunk, tanulunk, beszélgetünk a szeretteinkkel, „járunk” koncertre, színházba, moziba. Ám ez komoly kihívás elé állítja a gépeinket, hiszen még gyorsabb teljesítményre és még több adat tárolására van szükség, ráadásul sokaknak új eszközöket is be kellett szerezniük, hogy dolgozni vagy tanulni tudjanak. Egy friss, a digitális eszközhasználati szokásokról készült felméréséből1 kiderül, hogy a válaszadók közül szinte mindenki használ okostelefont (94 százalék), akitöltők több mint fele e nélkül el sem tudná képzelni az életét. Laptopja/asztali számítógépe 82 százaléknak van, digitális adathordozóval, például pendrive-val pedig 79 százalék rendelkezik. A nők körében egyértelműen a telefon viszi a prímet, ha választani kell, a férfiaknál viszont jóval kiegyenlítettebb az arány a három eszköz között, és közülük többen használnak pc-t, mint laptopot.

A felmérés rávilágított, hogy a Covid-19 járvány kirobbanása sokak számára extra eszközberuházással járt. Az otthoni munkavégzésre és az online oktatásra való átállás miatt minden hatodik válaszadónak kellett beszereznie valamilyen új digitális eszközt. Közülük a legtöbben laptopot vagy számítógépet vettek (46 százalék), de fülhallgatóra/headsetre is sokaknak volt szüksége (42 százalék). Új memóriamegoldásokat (RAM, SSD, USB-kulcs, külső tárhely) közel 22 százalék vásárolt, illetve egyéb számítógép-alkatrészt mintegy tíz százalék igényelt. Egy új okostelefonba csupán 11,5 százaléknak kellett beruháznia. A vizsgálatból az is kiderült, mire vettük igénybe leginkább a digitális készülékeinket. Nem meglepő, hogy a megkérdezettek első helyen a tanulást és munkát jelölték meg, ezután viszont rögtön a szórakozás következik – ide tartozik például a zenehallgatás, filmnézés, online színházi közvetítés. Harmadik helyezett a sorban a kapcsolattartás, míg az információszerzés csak a negyedik helyen szerepel. A legkevésbé az önfejlesztéshez és a sportoláshoz támaszkodtak a digitális eszközökre a résztvevők, pedig a tavaly tavaszi karantén-korszak egyik slágere volt az online jógaóra.

Exit mobile version