mínuszos.hu

Kvantumszámítógépet és kvantuminternetet fejlesztenek a Műegyetemen

öreg számítógépA jövő számítógépét és kvantuminternetét fejlesztik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatócsoportjai a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium részeként – közölte az egyetem.

A Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium 2020-ban alakult meg jelentős kormányzati támogatással. A kutatás szakmai vezetője a BME oktatója, Imre Sándor. A programban a BME két kara is részt vesz. A kutatásban kvantuminternetes hálózat épül ki a BME és a Wigner Fizikai Kutatóközpont között, valamint az európai kvantumszámítógépek fejlesztésén is dolgoznak a szakemberek – olvasható az egyetem közleményben. Az információs technológia rohamléptékű fejlődése miatt a kommunikáció alapjául szolgáló információ feldolgozását, tárolását és továbbítását végző fizikai rendszerekben hatékonyabb, gyorsabb és biztonságosabb módszerek kifejlesztésére törekednek a műegyetemi kutatók. A közlemény szerint a kutatásban a gyakorlati megvalósítás kiemelt figyelmet kap. A BME-s szakemberek egyebek mellett fotonokon, atomokon és mesterséges atomokon alapuló hardver-komponensek (kvantumos memóriaelemek, szenzorikai eszközök) kifejlesztésére is koncentrálnak – olvasható a közleményben.

Exit mobile version