mínuszos.hu

Színesítik a DE mindennapjait

ZX-81

 

Televízió- és rádióstúdiót alakították ki a Debreceni Egyetemen (DE), ahová videokonferencia-rendszert is telepítettek – közölte Szabó László, a DE tudományegyetemi karok centrumának pr-referense az MTI-vel. A stúdiót egy korábban professzori lakásként használt épületben alakították ki, azt elsősorban a DE médiaszakos hallgatói fogják használni gyakorlati képzésük során. Szabó tájékoztatása szerint az új eszközök és stúdiótechnika, valamint IPTV és képrádió segítségével lehetővé válik a belső, egyetemi internetes hálózaton, hat párhuzamos csatornán élő műsorok sugárzása. Az ide telepített mobil eszközöknek köszönhetően pedig külső élő, helyszíni közvetítések is színesíthetik majd az egyetemek mindennapjait – tette hozzá.

Exit mobile version