mínuszos.hu

Palkovics: a közoktatás kiemelt feladata lesz az informatikus utánpótlás biztosítása

Palkovics-LaszloElkészült és a nyár végére a kormány elé kerül a Digitális Oktatási Stratégia. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azt mondta: a gyorsan változó digitális világhoz az oktatásnak is alkalmazkodnia kell, ezért a nemzeti alaptanterven belül a digitális eszközök és a digitális tudás használata célzottabban jelenik meg a stratégia keretében. Az a generáció, amely most kerül be a közoktatásba, már egy fejlettebb digitális tudással rendelkezik, és ezeknek a gyerekeknek is másfajta oktatásban kell részesülniük – tette hozzá. Jelezte, hogy az új nemzeti alaptantervben (Nat) a digitális képességek-készségek és eszközök használata már nagy szerepet játszik majd.

Palkovics szerint kiemelt feladata lesz az oktatási rendszernek, hogy az informatikus szakemberképzés utánpótlása biztosított legyen. Ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a matematikai, a természettudományi, az informatikai és a műszaki képzésekre jelentkezők számának növelése a cél, az évek óta 25 százalékot kitevő jelentkezési arányt negyven százalékra szeretnék emelni a szóban forgó területeken. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy nagy sikere volt az iskolákban a digitális témahétnek, így megfontolandó, hogy az új Nat-on belül a „tematikus hetek” programjai továbbra is megjelenjenek, nagyobb szerepet kapjanak. A digitális tudás megszerzéséhez és elsajátításához elengedhetetlen – mondta az államtitkár -, hogy a pedagógusok is kellően felkészültek legyenek, képesek legyenek átadni a digitális ismereteket.

Exit mobile version