mínuszos.hu

Magyarországon eddig közel 80 ezren vettek részt a Cisco Hálózati Akadémia képzésein

Dalos Ottó - CiscoCisco Hálózati Akadémia képzésein a kezdetektől 17 millióan kaptak piacképes tudást világszerte, Magyarországon pedig csaknem 80 ezer hallgató vett részt a képzéseken az elmúlt 25 év alatt.

Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Cisco Hálózati Akadémiának globálisan 3,2 millió, míg Magyarországon 15 ezer hallgatója van. Tájékoztatása szerint a képzéseken eddig részt vevő hallgatók kétharmada középiskolás volt, míg egyharmaduk felsőoktatásban résztvevő diák. A képzésekre nagy szükség van, felmérések szerint Magyarországon néhány éven belül akár 44 ezer informatikus hiányozhat a munkaerőpiacról — véli Dalos A Cisco célja, hogy a következő tíz évben újabb tízmillió diák digitális képzése valósuljon meg az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló EMEA régióban. A Hálózati Akadémia 25. jubileumán díjakat alapítottak: az Almási Béla-díjjal és a Networking Academy Oktatásért díjjal ismerik el azok munkáját, akik sokat tettek azért, hogy a magyarországi Cisco Hálózati Akadémia közössége Európa- és világszerte is sikeres legyen. A díjat mostantól minden évben három kategóriában ítéli oda az alapítók képviselőiből álló kuratórium.


 

Exit mobile version