mínuszos.hu

Ezüstérem a szakmai világbajnokságon

Csongradi-DavidKiemelkedő magyar informatikus sikerrel zárult az augusztus 12. és 15. között Brazíliában rendezett szakmai világbajnokság. A WorldSkills 2015 Sao Paulo versenyen ötven szakmában több mint ezerkétszáz fiatal szakember mérte össze tudását. A hálózati informatikai rendszergazda kategóriában Csongrádi Dávid rendkívüli teljesítményt nyújtva szerzett ezüstérmet — áll a HTTP Alapítvány közleményében. Csongrádi, aki szakmai tudásának alapjait a Cisco Hálózati Akadémia képzésének keretében a Békéscsabai Központi Szakképző Iskolában szerezte, tavaly márciusban lett első az alapítvány szervezésében zajló magyarországi válogatóversenyen.

A verseny négy napon keresztül zajlott, minden nap más-más szakmai részterületen kellett bizonyítaniuk tudásukat a versenyzőknek. Már a verseny első felében is látszott, hogy ezúttal a magyar versenyző is tartja a Távol-Keletről érkezett versenyzőkkel a tempót. Különösen a második nap sikerült kiválóra, amikor Csongrádinak sikerült teljesen hibátlanul megoldania az aznapi feladatot, ami szinte példa nélküli. A magyar versenyző nem fáradt el a verseny második felére sem, a harmadik és negyedik napon is rendkívül jól teljesített. Az összesítés végül nagyon szoros eredményt hozott, a dél-koreai aranyérem mellett a magyar versenyző teljesítménye a dobogó második helyét jelentette.

Exit mobile version