mínuszos.hu

Egy fokkal több, mint a semmi: tízmilliárddal segíti a kormány a startupokat

10 fillérA kormány a Széchenyi Alapok alapkezelőn keresztül tízmilliárd forintot fektet be a magyar startup cégek támogatásába; ez az eddig volt legnagyobb ilyen program az országban – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter. elmondta, hogy a befektetést nem közvetlenül a startup vállalat kapja, hanem az induló vállalkozásokkal foglalkozó szakmai vállalat. Az egyes befektető vállalkozások legkevesebb 300 millió, de akár 1,5 milliárd forint befektetési összegre jelentkezhetnek a Széchenyi Alapoknál. A kormány célja, hogy az állami támogatással a magyar startupok és a gazdaság is nyerjen, a befektetések megtérüljenek és további befektetéseket vonzzanak az országba – jegyezte meg a pénzügyminiszter. Magyarországon ezer felett van a startup cégek száma, ezek a társaságok 25 ezer szakembernek adnak munkát. Két-háromezerre tehető azoknak a fejlesztőknek a száma, akik már „befutottak” és egykori startup kutatás-fejlesztési központjukban dolgoznak. A miniszter szerint a startup cégekre nem jellemző elvárás, hogy mindegyik támogatott kezdeményezés sikeres legyen, sok esetben a többedik próbálkozás hozza meg a kívánt eredményt. Magyarországon már megvan az a hozzáértő szakember csapat, amely meg tudja ítélni, hogy mibe érdemes befektetni, ezen a területen a Széchenyi Alapok tízéves tapasztalattal rendelkezik.

A Széchenyi Alapok 2011 elején kezdte meg működését, fennállásának tíz éve alatt több mint 120 befektetést és negyvennél több exitet hajtott végre. Eddig több mint harmincmilliárd forintot helyezett ki, amelynek eredményeképpen ma már nyolcvan portfolió társaságot és 108 milliárd forintot kezel – olvasható az alapkezelő háttéranyagában.

Exit mobile version