mínuszos.hu

Állítólag a magyar gazdaságban magas arányt képvisel high-tech

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterRejtély, hogyan állta meg mosolygás nélkül a gazdaságfejlesztési miniszter hallgatósága, amikor kijelentette, hogy a magyar gazdaság szerkezetében a high-tech magas arányt képvisel. Nagy Márton ugyanis kifejtette, hogy a magyar ipar növekedésében jelentős a csúcstechnológia szerepe. A Nemzetközi Valutaalap kutatása szerint a magyar gazdaságon belül hetven százalékos arányt képvisel a high-tech, ezzel Magyarország szinte minden fejlett országot megelőz. Hozzátette, Magyarország a világ 14. legkomplexebb exportjával rendelkezik, a feldolgozóipari exporton belül pedig kiemelkedően magas a high-tech aránya.

A miniszter figyelemre méltónak nevezte a magyar gazdaság eredményeit a technológia és tudástranszferben, és jelezte: a globális innovációs index szerint a tudás helyi gazdaságban való hasznosulása alapján Magyarország a hetedik helyen áll. Nagy a magyar iparpolitika aktív hitelezési és beruházásösztönzési szerepéről szólva elmondta, hogy Magyarországon több mint 4,7 millióan dolgoznak, és ezen belül „jelentős” a szakképzettek részaránya. A külföldi beruházások mértéke 2022-ben csúcsot döntött Magyarországon, és 2023-ban a külföldi tőke beáramlása elérheti akár a négyezer milliárd forintot is.

A Savills Nearshoring-index szerint Magyarország 2020-ban az Európai Unióban a második legvonzóbb befektetési célország volt — jelentette ki Nagy.


 

Exit mobile version