Az okosotthon témája köré szerveződik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnökkarának legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, a 17. Pollack Expo április 18-án és 19-én Pécsett. Tájékoztatásuk szerint az egyetemi hallgatók, az ipari szereplők és a mérnöktársadalom tagjai számára szervezett eseményen bemutatják, milyen technológiai megoldások együttes alkalmazásával jöhet létre egy intelligens épület, illetve hol […]

Az E-GROUP ICT SOFTWARE Zrt. alapító-vezérigazgatóját, Kuthy Antalt választották meg a mesterséges intelligencia fejlesztések koordinációjának vezetésre, a 3,5 milliárd eurós (1390 milliárd forintos) IPCEI-CIS EU-s programban. Az IPCEI CIS programot az Európai Bizottság 2023. decemberében hagyta jóvá és közvetlenül valósítja meg az azt alapító 12 európai kormány. A program nyitórendezvényére […]

Egy érdekes innovatív megoldás a hulladékból energiát állít elő, amelyet akár a lakás vagy egy iroda fűtésére is lehet használni. A HERU125 Hibrid Energiaforrás Egység (HERU) pirolízis technológiát alkalmazó hibrid hőszivattyúként, égetés nélkül képes a lokálisan keletkező hulladékból akár kétszer annyi energiát is előállítani, mint amennyi a működtetéséhez szükséges. A […]

Valós környezetben tesztelhetik majd az egészségügyi MI és robotikai megoldásaikat az európai startupok és kkv-k. A Testing and Experimentation Facility (TEF) program célja, hogy egyszerűsítse a mesterséges intelligencia és a robotika megoldásainak tesztelését valós környezetben. A TEF program öt szakterületre fókuszál: egészségügy, ipar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, energetika és intelligens városok. A […]

A mesterséges intelligencia (MI) szédítő sebességgel formálja az életünket. Azok a vállalatok, amelyek nem használják ki a technológiában rejlő potenciált, hamar versenyhátrányba kerülhetnek — állítják a Bosch szakértői. Ma már nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia forradalmasítani fogja mindennapjainkat, ahogy az sem, hogy a ChatGPT csak a jéghegy csúcsa: az […]

Elindult a regisztráció az ország első ipari digitalizációs fesztiváljára, a Smart Manufacturing Festival. „A fejlődés társadalmasítása!” rendezvényen több mint harminc helyszínen, mintegy ötvenféle program várja a látogatókat 2024. február 26. és március 8. között. Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) által életre hívott programsorozaton a magyar ipari nagyvállalatok, kis- […]

A Bosch a generatív mesterséges intelligencia és az alapmodellek alkalmazását teszteli a gyártási folyamataiban. A vállalatcsoport két németországi üzemében már elindította első olyan projektjeit, amelyek során a generatív mesterséges intelligencia (MI) alkot szintetikus képeket. Hogy ezek segítségével optikai vizsgálatokhoz fejleszthessenek ki és kalibrálhassanak további MI megoldásokat, illetve már meglévő MI-modelleket […]

Együttműködési megállapodást kötött a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata a Delta Systems Kft. és az evosoft Hungary Kft. A tőzsdén jegyzett társaság közleménye szerint a két társaság együttműködése révén magasabb hozzáadott értékű informatikai fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek növelik versenyképességüket a hazai és nemzetközi piacon. Az együttműködését a romló növekedési kilátások mellett […]

Jó évet zár a Schneider Electric 2023-ban Magyarországon, halad a cég Dunavecsén megvalósuló okosgyárának építése, és emellett több milliárd forintot ruháztak be más magyarországi üzemeikben. A társaság közleménye szerint idén márciusban tették le a Dunavecsén épülő Duna Smart Power Systems (DSPS) alapkövét, az év végére elkészült a 25 ezer négyzetméter […]

A mesterséges intelligencia (MI) mélyreható változásokat hoz: hatással van a társadalomra, a technológia fejlődésre is — állítja Fekete Csaba Csongor. A két főt foglalkoztató, tavaly 103 millió forint bevételt elérő HolistiCRM Kft. ügyvezetője, MI-szakértő szerint az utóbbi évben rengeteg írást született az MI által veszélyeztetett szakmákkal kapcsolatban, de kevés figyelmet […]