mínuszos.hu

A román kormány kitiltaná az orosz antivírusprogramokat a közintézményekből

KasperskyTörvénytervezet fogadott el a bukaresti kormány a központi és helyi közigazgatás informatikai rendszereinek védelméről. A törvény szerint megtiltanák majd az orosz gyártmányú vagy Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek által gyártott antivírusprogramok használatát. Nicolae Ciuca miniszterelnök a kormányülés elején kifejtette: az utóbbi időben számos román közintézmény vált kibertámadások célpontjává. Szerinte az orosz fejlesztésű antivírusszoftverek veszélyforrást jelentenek az ukrajnai háború által előidézett helyzetben, ezért a kormány a most elfogadott törvénytervezetben megóvja ezektől az állami informatikai rendszereket.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a kormányülésen Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter ismertette a tervezetet. Tájékoztatása szerint a törvény hatályba lépésétől számított hatvan napon belül az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeit és szolgáltatásait lekapcsolják a központi és helyi hatóságok, illetve intézmények informatikai hálózatáról és számítógépes rendszereiről. Burduja elmondta: a törvénytervezet szerint a továbbiakban tilos lesz Romániában az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeinek és szolgáltatásainak a beszerzése. A jogszabály előírásainak megsértése 50 és 200 ezer lej (4 millió – 16 millió forint) közötti bírsággal sújtható.


 

Exit mobile version