Zuckerberg: nyomást gyakorolt az FBI a Facebookra

Mark ZuckerbergMark Zuckerberg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmeztetésével magyarázta a Facebook azon döntését, hogy közvetlenül a 2020-as elnökválasztás előtt korlátozta Joe Biden akkori elnökjelölt fiának, Hunter Bidennnek a számítógépéről származó kompromittáló adatokra vonatkozó sajtóértesülés közlését. A Meta (korábban Facebook) alapítója, elnök-vezérigazgatója Joe Rogan műsorvezető podcast-adásában így magyarázta még az információáramlás korlátozására vonatkozó döntést: „cégének munkatársait az FBI azzal kereste meg, hogy már a 2016-os elnökválasztás idején is rengeteg orosz befolyásoló propaganda jelent meg, és 2020-ban is valami hasonlóra lehetett számítani”. Zuckerberg szavai szerint az állami nyomozati szerv arra hívta fel figyelmüket, hogy legyenek éberek. Zuckerberg elmondta, hogy az FBI-t egy nagy tekintélyű rendvédelmi szervnek tartja, legitim intézménynek, és, „ha ők keresnek meg azzal, hogy legyünk nagyon résen, akkor én azt komolyan akarom venni”.

A Meta, a Facebook anyavállalata is kiadott egy közleményt az interjút követően, amelyben azt írták, hogy annak idején komolyan vették az FBI figyelmeztetését a lehetséges külföldi befolyásolási kísérletről, de nem blokkolták teljes egészében a Hunter Biden számítógépének ügyéről szóló New York Post-értesülést, csak „átmenetileg korlátozták annak hozzáférhetőségét”, hogy időt adjanak tényellenőreiknek a tartalom felülvizsgálatára. A New York Post 2020 októberének közepén hozta nyilvánosságra, hogy az akkor még elnökjelölt, és korábbi alelnök fiának elhagyott laptopja gyorsítótárában olyan kompromittáló levelezés nyomait találták, amely egyebek között az ő ukrajnai üzleti kapcsolataira is rávilágított. A New York Post által közölt leleplező információ valóságtartalmát később több lap is megerősítette. Az ifjabb Biden ellen üzleti tevékenysége miatt adócsalás gyanújával folyik nyomozás.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Pereszlényi újra a Magyar Telekomnál

vas aug 28 , 2022
A Magyar Telekom igazgatósága 2022. december 1-i hatállyal a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének Pereszlényi Zoltánt nevezi ki. A Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi pozíciójára a Deutsche Telekomtól érkezik Pereszlényi 2022. december 1-től. Érkezéséig átmenetileg Rékasi Tibor vezérigazgató látja el a kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi feladatokat. „Ambícióval és alázattal tekintek az előttem álló feladatokra. Köszönöm […]
Pereszlényi Zoltán Magyar Telekom

És még ez is...