mínuszos.hu

XR: Már megint alakult egy koalíció

Porkoláb Imre nyilatkozikA kiterjesztetett valóság technológiák fejlesztésére és a munka összehangolására egyetemek, cégek, nagyvállalatok részvételével megalakult az XR Koalíció — hangzott el egy konferencián.

Kovács Gergely, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet kutatója, innovációs menedzserének bejelentése szerint a koalíció összeköti a szakértőket, az ipari szereplőket és a kormányzatot, így segítve a technológia gazdasági hasznosulását, például a kereskedelem, az oktatás vagy az egészségügy területén. Elmondása szerint a kiterjesztett valóság (Extended Reality – XR) technológiák révén lehetővé válik a valós és a virtuális világ közötti kölcsönhatás.

Porkoláb Imre*, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa szerint az XR technológia a következő három évben rohamos fejlődésnek indul majd. Véleménye szerint a technológia a katonai oktatás és logisztika területén igazán jelentős. Mint elmondta az új koalíció 18 taggal alakult, a jövőben nemzetközi partnerek közreműködésére is számítanak.

Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára fontos versenyképességi faktornak nevezte a koalíció létrejöttét, és támogatásáról biztosította a tagokat. (A tagok kilétét egyelőre sűrű, balladai homály fedi… A -szerk- megj.)

*A bejelentés fontosságát árnyalja, hogy Porkoláb a június 8-án megrendezett Infoparlamenten már bejelentette  a Magyar XR koalíció megalakulását.
Exit mobile version