mínuszos.hu

Xiaominak már jó

XiaomiFeloldotta a Xiaomi kínai okoseszközgyártóval szembeni korlátozásokat egy washingtoni bíróság, miután semmissé nyilvánította az amerikai védelmi minisztérium korábbi minősítését, miszerint a cég üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel – adta hírül a Xiaomi. A bírósági határozat értelmében amerikaiak ismét vásárolhatnak és birtokolhatnak Xiaomi részvényeket. „A vállalat ismételten megerősíti, hogy egy nyitott, átláthatóan működő, nyilvánosan működő tőzsdei részvénytársaság, amely teljesen független mind működése, mind vezetése tekintetében” – hangsúlyozták közleményükben.

A Xiaomi – valamint több más kínai tisztségviselő és vállalat – elleni amerikai szankciókat még Donald Trump jelentette be január 15-én, mindössze öt nappal az elnöki poszton őt követő Joe Biden hivatalba lépése előtt. A Xiaomi mellett további nyolc olyan kínai cég került fel akkor az amerikai védelmi minisztérium szankciós listájára, amely a Pentagon szerint üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel. Ezeket a kínai cégeket Washington beruházási tilalommal sújtotta, vagyis amerikaiak nem vásárolhattak bennük részesedést, akiknek pedig már volt, november 11-éig meg kellett válniuk részvényeiktől. A Xiaomi a szankciók hírére reagálva már akkor közölte, hogy nem tulajdonosa a hadsereg, és semmilyen módon nem is befolyásolja a működését.

Exit mobile version